2024. április 20. 09:46

KezdőlapWRCLeszakadt az ég, hatalmas fordulat a Szardínia Rallyn!

Leszakadt az ég, hatalmas fordulat a Szardínia Rallyn!

-

Hatalmas eső jött a Szardínia Rally szombat délutáni második és harmadik szakaszára, amely jégpályává változtatta a szakaszokat és jókora fordulatot okozott a verseny állásásban. 

Sébastien Ogier-nak még 10.5 másodperc előnye volt az első szombat délutáni szakaszt követően Esapekka Lappi előtt, azt követően, hogy autójának elejét megütötte abban a vizesárokban, ahol reggel Takamoto Katsuta hibázott. 

A japán versenyzővel ellentétben azonban Ogier folytatni tudta a versenyt, a legnagyobb fordulat azonban csak ezt követően jött. A második és harmadik pályára hatalmas felhőszakadás érkezett, ami jégpályává változtatta a szakaszokat. 

A második gyorsaságin Ogier még 4.3 másodpercet megőrzött előnyéből Lappi előtt, azonban a harmadik helyen Thierry Neuville 7.4 másodpercre felzárkózott. 

A harmadik, és egyben a nap leghosszabb gyorsaságijának már az elején kicsúszott Sébastien Ogier, és végül félig szakadékba lógva ért véget napja. 

Thierry Neuville pedig nagyszerűen teljesített a harmadik délutáni gyorsaságin is, Lappi ugyanakkor 32 másodpercet vesztett, így Neuville a napzáró szakasz előtt nem kevesebb, mint 23.8 másodperc előnnyel vezet finn csapattársa előtt. 

A harmadik helyre Kalle Rovanpera lépett 1:35 perc hátránnyal, míg a negyedik helyen Elfyn Evans áll, akinek délelőtthöz hasonlóan délután is legyengült autója a második szakasz végén lévő vizesárok után.  

Dani Sordo várhatja a folytatást az ötödik helyről, akinek azonban vizesárok nélkül is leállt autója pár másodpercre a második szakaszon. 

Szardínia Rally, állás 14 szakasz után 
1 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 3:03:13.8
2 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +23.8
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:35.7
4 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +5:24.2
5 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +6:17.1 (1:20)
6 #27 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Fiesta Rally2 +7:01.7
7 #23 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR – SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +8:15.7
8 #25 Teemu Suninen – Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +10:22.7
9 #26 Emil Lindholm – Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 +10:44.1
10 #29 Kajetan Kajetanowicz – Macziej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +11:03.3
11 #20 Yoahn Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally3 +11:12.3
12 #37 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +12:39.6

Időterv
2023. június 1., csütörtök
18:05 SS1 Olbia – Cabu Abbas 3.23 km
 Lappi 2:24.9 / 1. LAPPI, 2. Tanak, 3. Neuville

2023. június 2., péntek
07:40 Szerviz A – Olbia – 20 perc
08:40 SS2 Tantariles 20Ris 1 10.71 km Ogier 7:19.2 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Loubet
09:31 SS3 Terranova 1 8.41 km Lappi 5:31.6 / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Katsuta
10:21 SS4 Monte Lerno – Sa Conchedda 1 49.90 km Ogier 31:33.9 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Loubet
13:07 Szerviz B – Olbia – 45 perc
14:32 SS5 Tantariles 20Ris 2 10.71 km Lappi 7:08.9 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Evans
15:23 SS6 Terranova 2 8.41 km Neuville 5:29.1 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
16:13 SS7 Monte Lerno – Sa Conchedda 2 49.90 km Rovanpera 31:55.4 / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Neuville
18:19 Szerviz C – Olbia – 45 perc

2023. június 3., szombat
08:05 SS8 Coiluna – Loelle 1 16.28 km Neuville 10:01.6 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
09:03 SS9 Su Filigosu 1 19.57 km Neuville 12:45.0 / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Neuville
10:08 SS10 Erula – Tula 1 21.92 km Ogier 18:45.7 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
11:22 SS11 Tempio Pausania 1 9.96 km Neuville 6:53.2 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
13:10 Szerviz D – Olbia – 45 perc
15:05 SS12 Coiluna – Loelle 2 16.28 km Lappi 9:52.3 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
16:03 SS13 Su Filigosu 2 19.57 km Neuville 12:53.8 / 1. OGIER, 2. Lappi, 3. Neuville
17:30 SS14 Erula – Tula 2 21.96 km Sordo 19:36.1 / 1. NEUVILLE, 2. Lappi, 3. Rovanpera
18:44 SS15 Tempio Pausania 2 9.96 km
20:17 Szerviz E – Olbia – 45 perc

2023. június 4., vasárnap
07:05 SS16 Arzachena – Braniatogghiu 1 15.22 km
08:05 SS17 Sardegna 1 7.79 km
10:09 SS18 Arzachena – Braniatogghiu 2 15.22 km
12:18 SS19 Sardegna 2 (Power Stage) 7.79 km
15:00 Dobogó Olbia – Piazza Crispi

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés: WRC+
Magazinok: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss