back to top
2024. július 15. 16:04

KezdőlapWRCKözép-Európa Rally 2023 – Minden infó egy helyen

Közép-Európa Rally 2023 – Minden infó egy helyen

-

A WRC idei tizenkettedik versenyét, a vadonatúj Közép-Európa Rallyt október 25-29. között rendezik Passau központtal, de cseh, osztrák és német pályákon. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei második aszfaltos futamáról.

A verseny története
A Közép-Európa Rally bár egy vadonatúj verseny lesz a WRC történetében, ráadásul az első olyan rally, melyet három országban, Csehországban, Ausztriában és Németországban rendeznek, ez a verseny valójában a 2022-ig létező 3 Stadte Rally új néven megrendezésre kerülő futama.

Az 1963-ban létrehozott verseny a 60 éves történelme során volt Európa-bajnoki, Mitropa Kupa, valamint német, osztrák, cseh és francia bajnoki forduló is, idén pedig már WRC futam, igaz, új néven.

A verseny történetének legsikeresebb versenyzői a német Mathias Kahle és Walter Röhrl, akik egyaránt négyszer tudtak nyerni.

A verseny szakaszainak jellemzője, hogy igen gyors, de szűk pályák, melyek az őszi időpont miatt sokszor nagyon csúszósak tudnak lenni nedves körülmények között. A verseny győztesének átlagsebessége az elmúlt években 105-108 km/h között volt, ami még tovább nőhet a WRC futam esetében.

A 3 Stadte Rally korábbi győztesei
2013: Hermann Gassner jr – Ursula Mayrhofer (GER) Mitsubishi Lancer Evo VIII
2014: Ruben Zeltner – Petra Zeltner (AUT) Porsche 997 GT3
2015: Fabian Kreim – Frank Christian (GER) Skoda Fabia R5
2016: Fabian Kreim – Frank Christian (GER) Skoda Fabia R5
2017: Dominik Dinkel – Christina Fürst (GER) Skoda Fabia R5
2018: Dominik Dinkel – Christina Fürst (GER) Skoda Fabia R5
2019: Hermann Gassner jr – Ursula Mayrhofer (GER) Hyundai i20 R5
2021: Simon Wagner – Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo
2022: Erik Cais – Igor Bacigál (CZE – SVK) Ford Fiesta Rally2

A 2023-as világbajnokság
A Közép-Európa Rally az idei WRC szezon 12., utolsó előtti versenye lesz, melyen a Toyota Gazoo Racing csapata már világbajnokként indulhat.

Az egyéni világbajnokság pedig jó eséllyel éppen a WRC új versenyén dőlhet el, hiszen itt Kalle Rovanpera előnye 31 pont Elfyn Evans előtt, így, ha a tavalyi világbajnok ezt a különbséget megtartja a verseny után is, akkor megvédi vb címét.

A versenyen összesen 10 Rally1-es, hibrid autó áll rajthoz, a Rally2-es autók száma 39 lesz.

A Közép-Európa Rally során pedig szurkolhatunk magyar versenyzőnek is, László Zoltán és Zsiros Gábor a Masters Cup mezőnyében áll rajthoz Skoda Fabia Rally2 evoval.

Az útvonal
A verseny során 18 gyorsaságit kell teljesíteni, szardán rendezik a hivatalos tesztet, majd csütörtökön kettő, pénteken és szombaton hat-hat, vasárnap pedig négy szakasz vár a mezőnyre. A versenytáv 310.01 km lesz.

Közép-Európa Rally időterv
Október 25., szerda
16:01 Shakedown (Tittling) 3.62 km

Október 26., csütörtök
13:00 Rajt – Prága
14:05 SS1 Velká Chuchle 2.55 km
18:05 SS2 Klatovy 8.92 km
20:45 Szerviz – Passau

Október 27., péntek
09:50 SS3 Vlachovo Březí 1 13.66 km
10:42 SS4 Zvotoky 1 23.81 km
12:15 SS5 Šumavské Hoštice 1 23.43 km
13:52 Gumiszerviz – Prachatice
14:32 SS6 Vlachovo Březí 2 13.66 km
15:24 SS7 Zvotoky 2 23.81 km
16:57 SS8 Šumavské Hoštice 2 23.43 km
19:22 Szerviz – Passau

Október 28., szombat
08:15 SS9 Schärdinger Innviertel 1 15.72 km
10:01 SS10 Mühltal 1 27.15 km
11:05 SS11 Knaus Tabbert Bayerischer Wald 1 11.88 km
13:40 Szerviz – Passau
15:15 SS12 Schärdinger Innviertel 2 15.72 km
17:01 SS13 Mühltal 2 27.15 km
18:05 SS14 Knaus Tabbert Bayerischer Wald 2 11.88 km
19:35 Szerviz – Passau

Október 29., vasárnap
08:15 SS15 Böhmerwald 1 17.25 km
08:33 Gyűjtő – Ulrichsberg
09:35 SS16 Passauer Land 1 16.37 km
10:33 SS17 Böhmerwald 2 17.25 km
11:01 Gyűjtő – Ulrichsberg
12:15 SS18 Passauer Land 2 (PS) 16.37 km
14:30 Cél – Passau

Időjárás
A verseny során a német Passau, a cseh Prága és az osztrák Ulrichsberg környékén is hasonló időjárás lesz, mivel Európa középső részét egy sok csapadékot tartalmazó csapadéktömb éri el, ami csütörtöktől vasárnap reggelig több ciklusban okoz esős időjárást. A hőmérséklet is nagyjából megfelel az október végi átlagnak, 13-16 fokos csúcshőmérséklettel.

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása 

Friss