back to top
2024. július 21. 00:41

KezdőlapWRCLatvala: Az év elején aggódtam Rovanpera miatt, de végül az ő gondolkodása...

Latvala: Az év elején aggódtam Rovanpera miatt, de végül az ő gondolkodása volt a jó

-

Kalle Rovanpera idei szezonja teljesen más volt, mint a 2022-es, taktikája miatt még Jari-Matti Latvala is aggódott év elején, azonban bégül a csapatfőnök bevallotta, a fiatal versenyző gondolkodása volt a helyes és végül ez segített számára megnyerni a második vb címet. 

Kalle Rovanpera az idei címvédő évet egy második helyezéssel kezdte a Montén, a jó kezdés ellenére azonban egészen tavasz végéig várni kellett az első győzelmére. 

“Fantasztikusan kezdte a szezont Kalle Rovanpera a Montén elért második helyezéssel, mert ezen a versenyen ez egy kiváló eredmény – mondta Jari-Matti Latvala Közép-Európa Rally utáni sajtótájékoztatón. – Ezt követően azonban jött néhány olyan verseny, ahol ugyan tudtak pontot szerezni, de dobogóra nem tudtak állni. Emiatt pedig aggodalmak töltöttek el és többször is beszélgettem a helyzetről Kalléval. Ő azonban nagyon következetesen versenyzett, és mint kiderült ismét, nem kell minden versenyt megnyerni ahhoz, hogy bajnok tudjál lenni.” 

Latvala Horvátországban látta először azt a gondolkodást módot Rovanperán, amit a 2022-es évben, amikor minden szakaszon és minden versenyen nyerni szeretett volna. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

“A Horvát Rallyn láttam először azt Kallén, hogy nyerni szeretne, azonban egy defekt miatt végül csak negyedik lett. A következő versenyen, Portugáliában azonban megszerezte a győzelmet és tudtam, hogy most már ismét valóban harcban van a vb címért.” 

A Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint éppen a tavalyi gondolkodás miatt kellett Rovanperának az idei évre változtatni. 

“Tavaly azt láttam Kallén, hogy minden egyes szakaszt nyerni szeretne, minden Power Stage-en a leggyorsabb szeretne lenni, és minden versenyt az első helyen szeretne befejezni. Valóban sok versenyt nyert már az év első felében, és eljutott arra a pontra, amikor gondolkoznia kellett azon, hogy hogyan tovább. Milyen célt tüzzön ki a jövőben? Végül úgy döntött, hogy következetes versenyzésre vált idén, amikor a pontszerzés volt a cél és nem a folyamatos győzelem.” 

Latvala szerint Rovanpera a 23 éves kora ellenére nagyon érett gondolkodást mutatott be idén és folyamatosan kontrollálta az adott helyzetet. 

Rovanpera
Fotó: Toyota Gazoo Racing

“Elképesztő, hogy 23 évesen nagyon éretten tudott gondolkozni. Ebben Jonne Halttunennek is komoly szerepe volt, mert együtt vannak az autóban. Én mindig csak a győzelemre gondoltam versenyzőként, és nem tudtam gondolkodásmódot váltani, ezért is nem lettem soha világbajnok.” 

Friss