back to top
2024. május 07. 17:26

KezdőlapWRCJapán Rally 1. nap: Autótemető, özönvíz és hármas Toyota vezetés, eldőlt a...

Japán Rally 1. nap: Autótemető, özönvíz és hármas Toyota vezetés, eldőlt a bajnokság 2. helye

-

Elképesztő drámai pillanatokat tartogatott a Japán Rally első napja, aminek délelőtti programját özönvíz nehezítette. A nap végül hármas Toyota vezetéssel ért véget. Thierry Neuville kiesésével pedig eldőlt a bajnoki második helyezés. 

Az előre beígért eső megérkezett a Japán Rally péntek délelőtti szakaszaira, azonban arra kevesen számítottak, hogy özönvíz alakul ki, ami következtében szinte folyóban kellett a versenyzőknek vezetniük. 

A versenyzők mindegyike arról számolt be, hogy sohasem láttak még korábban hasonló körülményeket karrierjük során, azonban ezt is csak azok a versenyzők tudták elmondani, akiknek sikerült célba érni a pénteki első két szakaszon, melyet csak kevesen tudtak elmondani a Rally1-es mezőnyből. 

Rögtön a nap első szakaszán felúszott a vizes és faleveles úton Dani Sordo, majd Adrien Fourmaux is, és végül ugyanabban az út széli mély árokban zárták a napot. A versenyzők nem sérültek és az autók sem nagyon, azonban az árokból lehetetlen volt kijönni. Sordo tehát azt követően, hogy tavaly az autója égett porig az első napon, ezúttal sem sokat vezethetett pénteken. 

Ezen a szakaszon megforgott Takamoto Katsuta is, ami során megsérült autójának jobb eleje. 

A nap második szakaszán Ott Tanak és Sébastien Ogier autójának szélvédője is komolyan bepárásodott, ami miatt csak nagyon lassan tudtak vezetni. Takamoto Katsuta pedig 7 percet késett a szakaszról, miután próbálta helyrehozni autójának sérüléseit, de végül nem járt sikerrel, és még 1:10 perc büntetést is kapott a késés miatt. 

A felügyelők azt követően, hogy látták a vezethetetlen körülményeket, törölték a délelőtti utolsó szakaszt. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A szervizelést így Elfyn Evans végezhette az élen állva, aki mindkét pénteki szakaszt megnyerte és 26 másodperccel vezetett Thierry Neuville előtt. A harmadik helyen Sébastien Ogier állt 42.6 másodperc hátránnyal. 

Andreas Mikkelsen komoly meglepetést okozott, hiszen azt követően, hogy megnyerte a WRC2-es bajnoki címet a Közép-Európa Rallyn, már tét nélkül, kockázat nélkül vezethetett. A norvég versenyző végül három gyorsasági után az előkelő negyedik helyet foglalta el csupán 2.1 másodperccel követve Ogier-t és 51.7 másodperccel megelőzve Kalle Rovanperát. A kétszeres világbajnok finn versenyző ugyanis csak végig érni szeretett volna a folyókká változott pályákon és nem az időeredményre koncentrált. 

Az abszolút hatodik helyet a WRC2 második helyén álló Nikolay Gryazin foglalta el, majd Grégoire Munster következett, míg Takamoto Katsuta a nyolcadik, Esapekka Lappi a kilencedik, Heikki Kovalainen pedig a 10. helyet foglalta el a nap felénél.  

A szervizelés ideje alatt elállt az eső, azonban a szakaszok a délután során is vizesek, és falevelekkel telik voltak. 

A kissé jobbá vált körülmények között pedig Takamoto Katsuta “élt” igazán, aki mindhárom délutáni szakaszt megnyerte. 

Dráma azonban így is maradt még, Sébastien Ogier SS5-ön csúszott szalagkorlátnak, azonban csupán a Toyota bal első ajtaja sérült, Thierry Neuville, a tavalyi verseny győztese pedig a következő gyorsaságin esett ki, miután pár méter megtétele után az első kanyarban kicsúszott. 

A Hyundai belga versenyzőjének kiesésével pedig eldőlt a bajnokság második helye is, hiszen Neuville-nek 7 ponttal többet kellett volna szereznie, ahhoz, hogy megelőzze Elfyn Evanst. 

Evans délután sem hibázott és végül 50.9 másodperc előnnyel várhatja a napzáró szuperspeciált, melyet a Toyota Stadionban rendeznek. 

A második helyre Ogier lépett Neuville kiesése után, míg a harmadik helyen Kalle Rovanpera áll, aki végül autójának erejét kihasználva megelőzte Andreas Mikkelsent, ugyanakkor már két percnél is nagyobb a hátránya walesi csapattársa mögött. 

Mikkelsen azonban még így is az előkelő negyedik helyet foglalja el, valamint vezeti a WRC2 értékelését Nikolay Gryazin előtt. 

Az abszolút hatodik helyet foglalja el Esapekka Lappi, aki az egyedüli Hyundai versenyző lett, aki pénteken célba ért. 

Ott Tanak a délutáni szakaszokat követően a nyolcadik helyig lépett előre Grégoire Munster mögé, annak ellenére, hogy autója műszakihibás lett, míg Takamoto Katsuta a kilencedik. A legjobb 10-be pedig még Heikki Kovalainen tudott beférni, aki a WRC2 negyedik helyezettje. 

A pénteki programban tehát még egy szuperspeciál szerepel, majd szombaton nyolc szakasz vár a mezőnyre, de az előrejelzés szerint már száraz körülmények között. 

Japán Rally, állás 7 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 1:23:20.7
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +50.9
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2:07.4
4 #20 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +2:56.3
5 #21 Nikolay Gryazin – Kostantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia RS Rally2 +3:44.3
6 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +3:46.3
7 #24 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Fiesta Rally2 +3:46.9
8 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +4:43.7
9 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +5:08.9
10 #23 Heikki Kovalainen – Sae Kitagawa (FIN – JPN) Skoda Fabia R5 +5:54.9

Fotó: wrc.com

Időterv, gyorsasági szakaszok (magyar idő szerint)  
November 16., csütörtök  
01:01 Shakedown (Kuragaike Park) 2,75 km Neuville 2:03.0

11:05 SS1 Toyota Stadium 1 2,10 km Neuville 1:47.6 / 1. NEUVILLE, 2. Lappi, 3. Tanak

23:04 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23,60 km Evans 20:17.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Neuville

November 17., péntek  
00:04 SS3 Inabu Dam 1 19,38 km Evans 14:20.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
01:02 SS4 Shitara Town 1 22,53 km TÖRÖLVE
05:36 SS5 Isegami’s Tunnel 2 23,60 km Katsuta 19:08.1 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
06:36 SS6 Inabu Dam 2 19,38 km Katsuta 12:48.5 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
07:34 SS7 Shitara Town 2 22,53 km Katsuta 14:33.6 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
11:35 SS8 Toyota Stadium 2 2,10 km 

November 18., szombat  
00:04 SS9 Nukata Forest 1 20,32 km
01:05 SS10 Lake Mikawako 1 14,78 km
03:15 SS11 Okazaki City 1 3,18 km
03:26 SS12 Okazaki City 2 3,18 km
05:04 SS13 Nukata Forest 2 20,32 km
06:05 SS14 Lake Mikawako 2 14,78 km
07:11 SS15 Shinshiro City 6,70 km
11:35 SS16 Toyota Stadium 3 2,10 km 

23:05 SS17 Asahi Kougen 1 7,52 km 

November 19., vasárnap  
00:03 SS18 Ena City 1 22,92 km
00:56 SS19 Nenoue Kougen 1 11,60 km
03:04 SS20 Ena City 2 22,92 km
03:57 SS21 Nenoue Kougen 11,60 km
06:15 SS22 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7,52 km 

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása 

Friss