2024. április 15. 05:24

KezdőlapWRC13 éve nem történt olyan, ami most a Japán Rallyn

13 éve nem történt olyan, ami most a Japán Rallyn

-

Hiroki Arai olyat művelt a WRC szezonzáró Japán Rallyn, ami 13 éve nem fordult elő: kétkerék-meghajtású autóval tudott abszolútban pontot szerezni. 

Igazi ünnepi versenynek ígérkezett az Arai család számára az idei Japán Rally, hiszen a korábbi N-csoportos világbajnok és Subaru gyári pilóta, Toshi Arai 13 év után tért vissza egy WRC futam mezőnyébe. Az 56 éves japán legenda számára végül a verseny 19. szakaszán véget ért a verseny, azonban az ünnep mégsem maradt el. 

Toshi fia, a korábban a Toyota utánpótlás programjában is részt vevő Hiroki, ugyanis okot adott az örömre, miután az abszolút 10. helyen ért célba a Rally4-es Peugeot-jával. 

Lehet erre azt mondani, hogy kevés induló volt a Japán Rallyn, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire nehezek voltak a versenykörülmények. 

A 30 éves Hiroki Arai a tizedik helye pedig azt is jelentette, hogy 13 év után ismét kétkerék-meghajtású autóval tudtak abszolút pontot szerezni. 

Utoljára a német Aaron Burkart és Andre Kochel tudott ilyen tettet végrehajtani, a Török Rallyn ért célba a 10. helyen Suzuki Swift S1600-tal. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss