back to top
2024. május 08. 09:16

KezdőlapWRCSzavazás: Ez a kép lett a 2023-as év WRC-fotója

Szavazás: Ez a kép lett a 2023-as év WRC-fotója

-

A WRC hivatalos oldalának olvasóinak szavazatai alapján kiderült, melyik kép lett a 2023-as szezon legszebb fényképe. 

A WRC hivatalos oldalán az olvasók szavazatai alapján kihirdették a 2023-as WRC szezon legszebb fényképét, amit végül a cseh Honza Fronek készített a Portugál Rallyn. 

“Nagyon meglepett, hogy az én képemre érkezett a legtöbb szavazat – mondta Honza Fronek. – Ezúttal is igen kemény verseny zajlott a szavazáson, nagyon sok szép fotó közül lehetett választani. Csupán másodszor tudtam a döntőbe kerülni. Köszönöm minden szavazónak, aki az én képemre adta le voksát.” 

A cseh fotós részleteket is elárult az Év Fotójának választott képről. 

“Szeretek úgy fotózni, hogy azt egy szép tájon tehetem meg, azonban eddig nem sikerült a legjobb 10-be jutnom ilyen képpel. Ezért idén egy akció fotót választottam. A Portugál Rallyn Elfyn Evansről készült fotóm inkább a szerencsének köszönhető. A verseny előtt megnéztem a Rally TV korábbi műsorait Portugáliából, és tudtam, hogy ezen a részen az autók kissé a földbe fúródnak és ezáltal sok földet repítenek fel. 2023-ban igen száraz volt a verseny, de így is csak néhány autó esetében tudtam jó képet készíteni.” 

A szavazás második helyén Timo Anis Takamoto Katsutáról készített képes zárt Kenyából. 

Fotó: Timo Anis

A harmadik helyet Andre Lavadinho Pierre-Louis Loubet-ról készített fényképe szerezte meg ugyancsak Kenyából. 

Fotó: Andre Lavadinho

A szavazáson Makai Gergely egy Thierry Neuville-ről készített mexikói képpel indult. 

Makai Gergely képe újra az év WRC fotójának mezőnyében – szavazzunk rá!

Friss