2024. február 24. 14:24
KezdőlapWRCPajari elsősorban nem a WRC2-es bajnoki címre gondol

Pajari elsősorban nem a WRC2-es bajnoki címre gondol

-

Sami Pajari egyike lehet azoknak, akik esélyesek lehetnek a WRC2-es bajnoki címre, azonban a fiatal finn versenyző nem szeretne nyomást helyezni magára azzal, hogy nyíltan kimondja, hogy a bajnoki cím a célja. 

Minden jel arra mutat, hogy idén a Rally2-es Toyotával induló versenyzők minimum ugyanolyan eséllyel pályázhatnak a WRC2-es bajnoki címre, mint a Skodával versenyzők. 

A japán gyártó autójával versenyzők között az egyik nagy esélyes Sami Pajari lehet, aki tavaly már a Skodával is felhívta magára a figyelmet és a 2023-as bajnokságban egy győzelem és további három dobogós eredménnyel a WRC2 hetedik helyét szerezte meg. 

“Csak nagyobb nyomást helyeznék magamra azzal, hogy kimondom, hogy a bajnoki cím a célom – mondta Sami Pajari a Dirtfishnek – A bajnoki cím megnyerése sok mindentől függ és ha még jól is dolgozunk, akkor is előfordulhat olyan, ami megakadályozza a bajnoki cím megnyerését. Egyszerre több versenyre igyekszem koncentrálni és próbálom a legjobb tudásomat nyújtani. Igyekszem idén tovább fejlődni és javulni, és csak ezt követően nézzük meg, hogy van-e esély a bajnoki címre.” 

Sami Pajari a Toyota partnercsapatával indul a WRC2-ben

A 22 éves versenyző a Montén még nem nevezett a WRC2-es bajnokságba, és csak Svédországban kezdi meg bajnoki szereplését.  

“Már ismerjük a Monte és a Svéd Rally nevezési listáját is, ami alapján a svéd versenyt valószínűsítem nehezebbnek az eredmény szempontjából. Sok olyan versenyző szerepel a nevezők között, akik képesek lehetnek a dobogóra állni. A Montén talán könnyebb lett volna néhány pontot szerezni a bajnokságban, azonban jobb stressz nélkül kezdeni egy új autóval való szereplést és nyugodtan megismerni azt.” 

Pajari tavaly Skodával versenyzett, ami már bizonyított a Rally2-es autók között, ellentétben a Montén debütáló Toyotával. A finn versenyző mégis az ismeretlent választotta. 

“A Skoda valóban nagyon jó autó volt. Azonban eddig szerzett tapasztalataim alapján már az első alkalommal láttam a Toyotában rejlő potenciált, nagyon jól kezelhető és az első alkalommal is már kényelmesen éreztem magam benne.” 

Pajari idén a Toyota Gazoo Racing partnercsapatával, a finn Printsporttal fog versenyezni.

Friss