Esapekka Lappi vette át a Svéd Rally első helyét a péntek délutáni szakaszokon Takamoto Katsutától, azonban a legnagyobb meglepetés Oliver Solberg volt, aki az abszolút harmadik helyig tört előre.
Azt követően, hogy délelőtt Elfyn Evans forgott, Grégoire Munster defektet szedett össze, Kalle Rovanpera és Ott Tanak egyaránt hűtő sérülés miatt kiállni kényszerült, Takamoto Katsuta vezette a Svéd Rallyt a pénteki nap felénél.
Katsuta vezeti a Svéd Rallyt a drámai péntek délelőtti szakaszok után
A szervizelés idejére azonban erősödött a reggel kezdődött havazás, így délután a Rally1-es autók többsége hókotróként működött, így a Rally2-es autók feltudták venni a hibrid járművekkel a tempót.
Az első délutáni szakaszon Georg Linnamae volt a leggyorsabb, míg Esapekka Lappi a hatodik idővel volt a leggyorsabb a Rally1-es autók között.
Thierry Neuville elsőként indulva takarított a legtöbbet, ami miatt sok időt vesztett és vélhetően ez okozta a Hyundai motorjának leállását is a következő szakaszon, ahol emiatt 4 percet késett és 40 másodperc büntetést szedett össze. Ezt követően Elfyn Evans indulhatott elsőként a későbbi pályákon, aki ugyancsak a legtöbb időt veszítette emiatt a Rally1-es mezőnyben.
Eközben az élen Takamoto Katsutát komolyan támadni kezdte Esapekka Lappi, és végül az utolsó délutáni szakaszon meg is előzte a japán riválisát 1.8 másodperccel.
A harmadik helyre Oliver Solberg lépett fel, aki nagyszerűen használta ki, hogy a Rally2-es autók már tisztább úton közlekedhettek, két Rally1-es autó kivételével mindenkit megelőzött.
Adrien Fourmaux a negyedik helyen áll, George Linnamae-t, valamint Elfyn Evanst megelőzve.
A WRC2-ben Solberg 25.7 másodperccel előzi meg Linnamae-t, míg Sami Pajari 33.8 másodperc hátránnyal a harmadik.
Pénteken még egy szuperspeciál vár a mezőnyre, majd szombattól már napos időben folytatódik a verseny.
Svéd Rally, állás SS7 után
1 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 54:51.5
2 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1.8
3 #21 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +1:15.2
4 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:23.0
5 #25 Georg Linnamae – James Morgan (EST – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +1:40.7
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +1:44.9
7 #23 Sami Pajari – Enni Malkkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +1:49.0
8 #26 Mikko Heikkila – Kristian Temonen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:05.5
9 #29 Roope Korhonen – Anssi Viinikka (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:20.9
10 #24 Lauri Joona – Janni Hussi (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:29.1
11 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:43.8 (0:40)
12 #20 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (RUS) Citroen C3 Rally2 +2:58.5
13 #32 Isak Reiersen – Lucas Karlsson (SWE) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +3:23.8
14 #34 Yuki Yamamoto – Marko Salminen (JPN – FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:26.2
15 #37 Lorenzo Bertelli – Simone Scattolin (ITA) Toyota GR Yaris Rally1 +3:27.7
#13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +6:29.8
Időterv
Február 15., csütörtök
19:05 SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km Rovanpera 3:18.3 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Evans
Február 16., péntek
08:58 SS2 #42 Brattby 1 10.76 km Rovanpera 6:12.7 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
09:52 SS3 Norrby 1 12.36 km Lappi 5:47.1 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
10:55 SS4 Floda 1 28.25 km Katsuta 12:40.6 / 1. KATSUTA, 2. Lappi, 3. Evans
14:36 SS5 #42 Brattby 2 10.76 km Linnamae 6:50.6 / 1. KATSUTA, 2. Lappi, 3. Evans
15:30 SS6 Norrby 2 12.36 km Lappi 6:11.8 / 1. KATSUTA, 2. Lappi, 3. Fourmaux
16:33 SS7 Floda 2 28.25 km Lappi 13:26.3 / 1. LAPPI, 2. Katsuta, 3. Solberg
19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km
Február 17., szombat
07:45 SS9 Vännäs 1 15.65 km.
08:35 SS10 Sarsjöliden 1 14.23 km
10:08 SS11 Bygdsiljum 1 28.06 km
14:15 SS12 Vännäs 2 15.65 km
15:05 SS13 Sarsjöliden 2 14.23 km
16:38 SS14 Bygdsiljum 2 28.06 km
19:05 SS15 Umeå 1 10.08 km
Február 18., vasárnap
07:27 SS16 Västervik 1 25.50 km
10:03 SS17 Västervik 2 25.50 km
12:15 SS18 Umeå 2 (Power Stage) 10.08 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása