back to top
2024. május 08. 15:53

KezdőlapWRCSolberg: Svédországban sikerült nyerni, de később nehezebb lesz a toyotás versenyzők ellen harcolni

Solberg: Svédországban sikerült nyerni, de később nehezebb lesz a toyotás versenyzők ellen harcolni

-

Oliver Solberg győzelemmel kezdte a WRC2-es szezonját Svédországban, azonban úgy véli, a toyotás versenyzők egyre gyorsabbak, így a későbbi versenyeken nehezebb lesz velük harcolni. 

Oliver Solberg hazai győzelme egy pillanatig sem volt kérdés a WRC2-ben a Svéd Rallyn, pénteken az abszolút harmadik helyen is állt, és végül az ötödik helyen célba érve majdnem másfél perc előnnyel tudott nyerni a WRC2-ben Sami Pajari és az abszolút szakaszgyőzelmet is elérő Georg Linnamae előtt. 

“Fantasztikusan alakult számunkra a Svéd Rally, nagyszerű volt azonnal nyerni a Skodával – mondta Oliver Solberg. – Mivel hazai verseny volt talán volt rajtam egy kis nyomás, de ez inkább még több önbizalmat adott. Nagyon jó tempónk volt pénteken és jó volt az abszolút harmadik helyen állni, különösen úgy, hogy a hazai szurkolóim és a családom előtt tudtam ilyen teljesítményt nyújtani.” 

A nyitó napot követően már csak előnye beosztására kellett törekednie a svéd versenyzőnek. 

Lappi vezeti a Svéd Rallyt a péntek délutáni szakaszok után, de Solberg az igazi meglepetés

“Szombaton és vasárnap már csak a pályák teljesítésére koncentráltam, ha továbbra is kockáztattam volna, sokat veszíthettem volna. Összesítésben az ötödik hely és a WRC2-es győzelem nagyszerű eredmény.” 

Solberg azonban úgy érzi, hogy a toyotás versenyzőkkel murván még inkább kell számolni. 

“A svéd eredmény jól néz ki, de továbbra is fejleszteni kell az autót, mert a Toyota is egyre jobbá válik. Azt hiszem, hogy murván még inkább nehéz lesz a Yaris-szal induló versenyzők ellen harcolni.” 

Mivel a Svéd Rallyn 10 olyan versenyző tudott pontot szerezni, akik a Montén nem indultak a bajnoki értékelésben, ezért a pontverseny élén Yohan Rossel és Solberg egyforma pontszámmal áll. 

Friss