2024. április 21. 10:39

KezdőlapWRCNeuville: Nem az autó gyorsaságán múlik a kenyai siker

Neuville: Nem az autó gyorsaságán múlik a kenyai siker

-

Thierry Neuville szerint akár szerencsés és balszerencsés is lehet, hogy a Szafari Rallyn elsőként kell indulnia az első napon. A belga versenyző szerint az afrikai versenyen sokkal inkább számít az autó megbízhatósága, mint gyorsasága. 

“Az időjárás komolyan befolyásolhatja az idei Szafari Rallyt – mondta Thierry Neuville. – A márciusi verseny azt jelenti, hogy az esős időszakban rendezik a rallyt, így lehet akár szerencsés akár balszerencsés is, hogy elsőként kell az első napon indulnunk. Alakulhat úgy, hogy mi még viszonylag száraz körülmények között tudunk vezetni, de úgy is, hogy nekünk kell a vizet eltüntetni az útról. Ezen a versenyen sokkal inkább múlik a siker a megbízhatóságon, mint a gyorsaságon. Tehát az autónak képesnek kell lennie arra, hogy túlélje a szakaszok jelentette nehézségeket. Nem ez a kedvenc versenyem, bízom benne, hogy sikerül elkerülni a problémákat.” 

Visszatér a hagyományokhoz a 19 szakaszból álló Szafari Rally 2024-ben

A belga versenyző eddig háromszor indult a Szafari Rallyn, ahol 2021-ben felfüggesztés törés miatt kiesett, majd a következő évben az ötödik helyen zárt szuperrally után, tavaly pedig kizárták a felügyelők. 

A Szafari Rallyn 19 gyorsasági vár a mezőnyre, akiknek a dolgát csupán pénteken nem nehezíti majd eső.   


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss