2024. április 16. 21:47

KezdőlapERCKalle Rovanpera teljesítheti az Észt Rally szervezőjének álmát?

Kalle Rovanpera teljesítheti az Észt Rally szervezőjének álmát?

-

Az Észt Rally idén ugyan csak az ERC-naptárban kapott helyet, azonban Urmo Aava szeretné, ha idén is indulna a versenyen egy WRC-pilóta. 

Az Észt Rally az idei évre kikerült a WRC-naptárból és az ERC-naptárban kapott helyet. Ennek ellenére a futam szervezőbizottságának vezetője szeretné, ha idén is lenne egy WRC-pilóta a mezőnyben. 

“Az Észt Rally idején rendezik a lengyel, lett, és finn WRC-futamokat is, így a versenyünk jó lehetőség lenne a tesztelésre – mondta Urmo Aava az észt Delfi oldalnak. – A Toyotának idén jelent meg a Rally2-es autója és a japán gyártó az Észt Rally egyik partnere is. Ugyan nem volt még beszélgetés e téren, Kalle Rovanperának akár bele is férhetne idejébe, hogy elinduljon a versenyünkön. Ez ugyan csak egy álom egyelőre, de akár valóra is válhat.” 

Az Észt Rallyt idén július 5-7. között rendezik, a lengyel WRC-futamot egy héttel korábban, míg a lett versenyt két héttel, a finnt pedig egy hónappal később.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss