2024. április 21. 10:35

KezdőlapWRCA Hyundai WRC-futamgyőztes pilótája az első kieső Kenyában

A Hyundai WRC-futamgyőztes pilótája az első kieső Kenyában

-

Drámai pillanatokkal indult a péntek délutáni verseny a kenyai Szafari Rallyn, miután Esapekka Lappi a második helyről kiesett, vélhetően az autó sérülése miatt. 

A délelőtt során Kalle Rovanpera, Esapekka Lappi és Ott Tanak voltak a leggyorsabbak a Szafari Rallyn, a kétszeres világbajnok ugyan mindhárom szakaszon a leggyorsabb volt, azonban Lappi kétszer, míg Tanak egyszer tudott második időt teljesíteni. 

A délután azonban drámával indult, miután az első szakaszon Esapekka Lappi valamilyen autósérülés miatt kénytelen volt autójával leparkolni egy biztonságos helyen, így a második pozícióból esett ki. Lappi nyerte a WRC második, svéd versenyét másfél hónappal ezelőtt. 

Rovanpera ezen a szakaszon is a leggyorsabb volt, míg összetettben Tanak lépett a második helyre 18.6 másodperc hátránnyal. 

A harmadik helyen Takamoto Katsuta 23.3 másodperccel követi Tanakot, míg Elfyn Evanst 1.8, Thierry Neuville-t pedig 10.5 másodperccel előzi meg. 

Péntek délután még két szakasz vár a mezőnyre. 

Szafari Rally, állás SS5 után 
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 53:49.8
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +18.6
3 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +41.9
4 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +43.7
5 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai I20 N Rally1 +52.4
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:17.2
7 #22 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +2:50.7 

Rovanpera diktálta a tempót a Szafari Rallyn péntek délelőtt, többen is bajba kerültek

A gyorsasági szakaszok időterve, magyar idő szerint
Március 28., csütörtök
12:05 SS1 SS Kasarani 4.84 km Neuville 3:19.9 /// 1. NEUVILLE, 2. Tanak, 3. Rovanpera

Március 29., péntek
06:15 SS2 Loldia 1 19.17 km Rovanpera 13:59.0 /// 1. ROVANPERA 2. Tanak, 3. Lappi
07:33 SS3 Geothermal 1 13.12 km Rovanpera 6:51.3 /// 1. ROVANPERA 2. Lappi, 3. Tanak
08:26 SS4 Kedong 1 31.50 km Rovanpera 15:42.1 /// 1. ROVANPERA 2. Lappi, 3. Tanak
11:48 SS5 Loldia 2 19.17 km Rovanpera 13:56.7 /// 1. ROVANPERA 2. Tanak, 3. Katsuta
13:06 SS6 Geothermal 2 13.12 km
13:59 SS7 Kedong 2 31.50 km

Március 30., szombat
06:01 SS8 Soysambu 1 29.32 km
07:05 SS9 Elmenteita 1 15.08 km
08:03 SS10 Sleeping Warrior 1 36.08 km
12:34 SS11 Soysambu 2 29.32 km
13:35 SS12 Elmenteita 2 15.08 km
14:33 SS13 Sleeping Warrior 2 36.08 km

Március 31., vasárnap
05:02 SS14 Malewa 1 8.33 km
05:57 SS15 Oserian 1 18.33 km
07:05 SS16 Hell’s Gate 1 10.53 km
09:20 SS17 Malewa 2 8.33 km
10:10 SS18 Oserian 2 18.33 km
12:15 SS19 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss