back to top
2024. május 30. 06:04

KezdőlapWRCAbiteboul: Neuville már bizonyított, most Tanakon van a sor

Abiteboul: Neuville már bizonyított, most Tanakon van a sor

-

Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke szerint Thierry Neuville a Szafari Rallyn is bizonyította küzdeni akarását, és hasonlót szeretne látni Ott Tanaktól is. 

“A Szafari Rallyn számos problémánk volt – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke a belga RTBF csatornának. – Egy pillanat alatt el tudott minden romlani, ennek ellenére fent kellett tartanunk a motivációnkat. Thierry Neuville hozzáállása példaértékű volt az egész csapat számára.” 

Neuville a versenyen ugyan csak ötödik helyen zárt több probléma után, azonban vasárnap megnyerte a Power Stage szakaszt, míg az utolsó napon csapattársa, Ott Tanak mögött a második helyen zárt, így Kalle Rovanpera után a második legtöbb pontot szerezte Kenyában. 

Tanak pénteken hibázott és egy szikla eltalálása után kiesett, szombaton azonban visszatudott térni és végül szombat este 1 pontra volt jogosult, ezt vasárnap héttel bővítette a záró nap megnyerésével, míg a Power Stage-en második idejével még négy pontot gyűjtött, így a hatodik legtöbb pontot szerezte. 

Abiteboul ennek ellenére hiányolja Tanak küzdeni akarását. 

“Úgy gondolom, hogy az idei szezon nagyon szoros lesz még, senki sem bízhat csak saját magában, hanem a többiek hibáit is ki kell használnia. Kevés a Rally1-es autó, ami még szorosabbá teszi a küzdelmet és a következetesség nagyon fontos szerepet kap, de ennél is fontosabb a kemény munka. Ott Tanak nagyon erős versenyző, azonban úgy vélem, hogy karrierje során még nem kellett plusz munkát végeznie, hogy a bajnoki címért tudjon harcolni. Azt hiszem, hogy Thierry hozzáállása inspiráló és példaértékű lehet az ő számára is. Neuville nagyon figyelemre méltóan kezdte a szezont, beszédjei és hozzáállása példaértékű a csapat számára még akkor is, amikor a dolgok nem alakulnak a legjobban. Tanaktól is hasonló dolgokat várok.” 

Thierry Neuvilloe három verseny után hat ponttal előzi meg Elfyn Evanst az egyéni bajnokságban, míg Ott Tanak a negyedik helyen áll 34 pont hátránnyal. 

Friss