back to top
2024. október 05. 19:54

KezdőlapWRCKatsuta nem szereti a Szardínia Rallyt, de bízik rajthelyében

Katsuta nem szereti a Szardínia Rallyt, de bízik rajthelyében

-

A Szardínia Rally csúszós pályáival nem tartozik Takamoto Katsuta kedvenc versenyei közé, azonban a japán toyotás szeretne Portugáliában mutatott tempójára és jó rajthelyére építeni. 

Takamoto Katsuta a Portugál Rally elején az élen is tudott állni, később pedig dobogóért harcolt szombati kieséséig. A biztató tempóját pedig szeretné átmenteni a Szardínia Rallyra is. Ahol azonban jóval kisebb tapadás mellett kell majd vezetnie, ezt azonban az első napi jó rajthelye ellensúlyozhatja riválisaival szemben. 

8 Rally1-es, 40 WRC2-es páros áll rajthoz a Szardínia Rallyn

“A Portugál Rallyn nem sikerült azt az eredményt elérni, amit szerettünk volna, de az autóban nagyon jó volt az érzésem, ezért bízom benne, hogy ez így lesz Szardínián is – mondta Takamoto Katsuta. – Az utak felülete kissé más Olaszországban, mint Portugáliában, de a Szardínián tartott teszt jól sikerült. Igazából nem szeretem ezt a versenyt a csúszós, homokos pályák miatt, de bízom benne, hogy az első napi jó rajthely kedvez számomra.” 

A japán toyotás a hatodik helyről rajtolhat pénteken a Szardínia Rallyn, ahol korábban hétszer állt rajthoz és legjobb eredményét 2021-ben érte el, amikor 4. lett. 

A Szardínia Rallyt péntek délutántól vasárnap délutánig, 48 óra alatt rendezik meg, a versenyzőkre 16 gyorsasági szakasz és 266.12 km versenytáv vár. A verseny száraz, nyári időjárás mellett kerül megrendezésre. 

Friss