back to top
2024. június 24. 01:44

KezdőlapWRCKalle Rovanpera a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állna

Kalle Rovanpera a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állna

-

A kétszeres rally világbajnok Kalle Rovanpera hétvégén debütált pályaversenyzőként, majd elárulta, hogy legnagyobb álma a Le Mans-i 24 órás versenyen való indulás lenne. 

Kalle Rovanpera szombaton a harmadik helyről indulva a negyedik, majd vasárnap a hatodik helyről rajtolva az ötödik helyet szerezte meg a Porsche Carrera Cup Benelux holland, Zandvoorti futamain, melyek az első pályaversenyei voltak a kétszeres rally világbajnoknak. 

“Elég nehéz a Porschét vezetni és nagyon nehéz a hiányzó tizedeket még megtalálni – mondta Rovanpera a Porsche 911 GT3-as autóval kapcsolatban a versenyek után. – Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy eddig jórészt rallyversenyeken indultam, azonban a pályaversenyzés során is vannak a rallyból átvehető dolgok, amik segítettek megtanulni az autót.” 

Kalle Rovanpera sikeresen debütált pályaversenyzőként

A 22 éves versenyző elárulta a további programját is a kupában. 

“Júliusban Imolában, szeptemberben az osztrák Red Bull Ringen, októberben pedig Zoolderben fogok indulni.” 

Rovanpera elárulta, hogy nagy álma a Le Mans-i 24 órán való indulás. 

“A pályaversenyzés mindig is érdekelt, és a legnagyobb álmom, hogy egyszer a Le Mans-i 24 órás versenyen is indulhassak, vagy esetleg a Nürburgringen. Előbb azonban a Porschéval kell bizonyítanom. Jó lenne év végén részt venni a WEC év végi tesztjén, amin újoncok bizonyíthatnak. Előbb azonban szimulátoron kell megmutatni a tudását mindenkinek, majd ezt követően ülhet valódi autóba.” 

A Le Mans-i versenyen való indulás előtt a versenyzőknek külön vizsgát kell tenniük, néhány éve Sébastien Ogier ugyanilyen utat végig járva indulhatott a legendás versenyen. 

Friss