back to top
2024. június 21. 22:10

KezdőlapWRCA WRC Promóter biztos a Szaúd-Arábia Rally sikerében

A WRC Promóter biztos a Szaúd-Arábia Rally sikerében

-

A Szardínia Rally idején jelentették be, hogy 2025-től 10 évre csatlakozik a WRC-naptárhoz Szaúd-Arábia. A WRC Promótere bővebb interjút is adott a bejelentéssel kapcsolatban. 

Egy évek óta tartó dolog végére került pont a Szardínia Rallyn azzal, hogy bejelentették Szaúd-Arábia csatlakozását a WRC-hez. Ráadásul a közel-keleti ország elköteleződését mutatja, hogy azonnal 10 éves szerződés került aláírásra, így a WRC-történtének egyik legjelentősebb szerződése került aláírásra. 

Azonban az hivatalos bejelentés után több kritika is megfogalmazódott, ilyen volt, hogy Szaúd-Arábiában nincs gyökere a rallysportnak. 

“A fő célunk mindig is az volt, hogy a WRC-naptárban legyen két Dél-Amerikai, japán, afrikai, amerikai és közel-keleti verseny is az európai futamok mellett – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója a Rallit.fi oldalának. – Szaúd-Arábia volt a legjobb lehetőség arra, hogy a Közel-Keleten is tudjunk versenyt rendezni. Biztosak vagyunk benne, hogy a szaúdi verseny csodálatos lesz és hogy mindenki elégedett lesz vele. Szaúd-Arábiában a motorsport kultúra a rallysport segítségével alakult ki, mivel régebben több szaúdi versenyző is volt. A rallysporton keresztül vezetett az érdeklődés a Forma-1 és egyéb motorsport felé is. A rallysport sokkal közelebb áll a szaúdi emberekhez, mint bármely más sportág. Úgy gondolom, hogy a WRC-futam nagy lökést adhat a szaúdi rallysportnak és gyökeret növeszthet ez a sport az országban. Tavasszal szeretnénk egy versenyt rendezni, ami teszt eseménye lehetne a WRC-futamnak és ezzel a rallyval indulhatja a szaúdi rally bajnokság is. Közös erővel szeretnénk egy színvonalas bajnokságot létrehozni Szaúd-Arábiában.” 

Ugyancsak felvetődnek emberjogi kérdések is Szaúd-Arábia kapcsán. 

“Ehhez semmi közünk. A következő hetekben elindul saját edzői programunk, amiben nők vehetnek részt. Ugyanakkor Szaúd-Arábiában van rallysorozat, amiben nők versenyeznek. Azt hiszem, hogy az utóbbi években sokat változtak az emberjogi kérdések Szaúd-Arábiában. Változtak a nőkre vonatkozó járművezetési szokások. Ebben az országban is rájöttek arra, hogy változtatni kell néhány dolgon, ha lépést szeretnének tartani a modern világgal. Emberjogi problémák azonban más országokban is voltak és vannak, nem csak Szaúd-Arábiában, azonban ezek az országok is változnak.” 

A WRC-történelem egyik legfontosabb szerződése került aláírásra szombaton

Larkin ismét megerősítette, hogy a szaúdi WRC-futam három napja három különböző versenyt fog tartalmazni. 

“Három rallyt szeretnénk a tervek szerint tartani a három nap során. Lenne egy hegyek közötti nap, egy vulkáni felületen zajló nap, valamint egy sivatagi nap. Nem olyan utakról van szó, mint a Dakar szakaszai, de ilyenek is lesznek. Minden versenynap másképp fog kinézni. A verseny Dzsiddából indulna a tengerparton.” 

Larkin azt is megerősítette, hogy a jövő évtől a szaúdi verseny zárja a WRC-szezont, míg Japán az utolsó előtti verseny lesz. 

Friss