back to top
2024. július 13. 18:53

KezdőlapWRCKalle Rovanperä kedden már újra raliautó volánjánál ült

Kalle Rovanperä kedden már újra raliautó volánjánál ült

-

Bár jól sikerült a lengyelországi beugrás, Kalle Rovanperä azért szeret jobban felkészülni a versenyekre, a Lett Rally előtt is így tesz.

Mozgalmas hetei vannak Kalle Rovanperänak, hiszen azt követően, hogy beugróként megnyerte a Lengyel Rallyt, a Porsche Carrera Cup Benelux-sorozat imolai versenyén indult, amelyen megszerezte karrierje első pályaautós győzelmét. A sokoldalúságát bizonyító verseny után visszaült a raliautóba, és kedden a Toyota saját tesztpályáján tesztelt a jövő heti Lett Rally előtt.

Rovanperänak ráadásul az időjárással is szerencséje volt, délelőtt száraz és napos körülmények között vezethetett, míg délután esett az eső, így a lehető legkülönbözőbb körülmények között szerzett tapasztalatokat (havat azért Finnországban sem várhatunk júliusban).

Fotó: Pentti-Oskari Ilmonen

A teszten részt vett Sami Pajari is, aki a Finn Rallyra készült. Először vezette a Rally1-es autót – ráadásul rögtön Rovanperä féltett gépével mehetett. A 22 éves Pajari már abból sokat tanult, ahogy honfitársát figyelhette testközelből – írta a rallit.fi.

Rovanperä a legutóbbi hirtelen beugráshoz képest most sokkal körültekintőbben készülhet a versenyre, annál is inkább, mert a Toyota riválisa, a Hyundai sem tétlenkedik.

„Nagyon jól éreztem magam a teszten – nyilatkozta Rovanperä. – Jó érzés, hogy a következő versenyre jobban ráhangolódhatok, mint a legutóbbira. Ezek fontos tesztek, Lettországban kicsit mások az utak, mint Finnországban, de nekünk nem volt lehetőségünk ott vezetni, így próbálunk mindent otthon rendbe tenni.”

Rovanperä a lengyelországi bravúros beugrásra is visszatért.

„Nem tudom, tanultunk-e abból bármit, azon kívül, hogy elég brutális így végignyomni egy hetet – nevetett a pilóta. – Örülök, hogy jól sikerült az a verseny, és nem a semmiért utaztam el. Ezzel együtt jobb lesz rendesen felkészülni, így éjszaka a videók nézése helyett például aludhatunk is.”

 

Friss