back to top
2024. augusztus 24. 10:31

KezdőlapWRCMikkelsen több murvás versenyen indulna a Hyundai Motorsporttal

Mikkelsen több murvás versenyen indulna a Hyundai Motorsporttal

-

Andreas Mikkelsen bár részt vett idén már két aszfaltos WRC-futamon, igazi gyorsaságát csak a murvás Lengyel Rallyn tudta megmutatni, ezért bízik benne, hogy a görög Akropolisz Rallyn is tud indulni. 

Andreas Mikkelsen idén három WRC-futamon indulhatott a Rally1-es Hyundaijjal és mind háromszor a hatodik helyet szerezte meg, azonban az első két verseny és a Lengyel Rally között hatalmas a különbség. 

Amíg a Montén és Horvátországban is elmaradt a norvég versenyző a kívánt tempótól, addig a lengyel murván csak egy defekt miatt vesztette el az esélyét a dobogós eredménynek. 

“A Lengyel Rally volt az egyik olyan verseny, melyet kértem, hogy indulhassak rajta – mondta Andreas Mikkelsen a Dirtfishnek. – Örülök, hogy megmutathattam, hogy a mezőny elejében is tudok harcolni. Ez a tempó fontos volt nekem, az önbizalmamnak, és fontos volt, hogy tudjam, hogy murván valóban sokkal gyorsabb vagyok. Jó volt harcolni a győzelemért.” 

A norvég versenyző szeretne Görögországban is vezetni, annak ellenére, hogy az év elején még arról volt szó, hogy aszfaltos versenyeken indulhat, míg murván Esapekka Lappi vezetheti a Hyundai harmadik autóját. 

“Az Akropolisz Rally is egy olyan verseny, melyet szeretek, és korábban jó eredményeket tudtam ott elérni, ezért bízom benne, hogy ott is tudok indulni. Ugyanakkor korábban már nyertem aszfaltos versenyt Spanyolországban is, így tudok aszfalton is gyors lenni, azonban a murvás vezetés kissé természetesebb számomra. Aszfalton nagyon-nagyon magabiztosan kell vezetni, ez a magabiztosság pedig eddig hiányzott a Hyundai autójával. Murván azonban ezt a magabiztosabb teljesítményt könnyebben el tudom érni.” 

Friss