back to top
2024. szeptember 12. 14:39

KezdőlapWRCMegműtötték a toyotás versenyzőt, kihagyja az Akropolisz Rallyt

Megműtötték a toyotás versenyzőt, kihagyja az Akropolisz Rallyt

-

A Toyota Gazoo Racing WRC Challenge programjának tagja, Hikaru Kogure a Finn Rally pénteki napján ugyanott szenvedett balesetet, ahol korábban Ott Tanak, és a japán versenyzőt meg is kellett műteni, így ki kell hagynia a görög Akropolisz Rallyt. 

A Toyota Gazoo Racing egyaránt lehetőséget biztosított a WRC Challenge programban szereplő Yuki Yamamotónak és Hikaru Korénak is a Finn Rallyn, azonban egyikőjük sem tudott célba érni. 

Amíg Yamamoto műszaki hiba miatt kényszerült kiállni, addig Kogure ugyanott esett a pénteki versenynapon, ahol előtt Ott Tanak is. 

“Meglepett azon a szakaszon, hogy a balesetünk helyszínén saras volt a pálya, kicsit elkéstem az autó befordításával és lecsúsztam a nyomvonalról, aminek kicsúszás lett a vége, ráadásul az autó később meg is akadt és felborult.” – mesélte Kogure a verseny után. 

Ráadásul egy verseny utáni vizsgálaton kiderült, hogy a baleset során megsérült a kulcscsontja is a japán versenyzőnek, amit végül műteni kellett. 

“A Finn Rally után mentem el orvoshoz, és a vizsgálat során kiderült, hogy sérült a kulcscsontom, így műteni kell. A műtét a múlt héten volt, az első néhány nap nagyon fájdalmas volt, kizárólag feküdnöm kellett. Mostanra kissé jobb a helyzet, de a felépülés egy hónapot vesz igénybe, így nem tudok indulni Görögországban. A következő WRC-futamom a Japán Rally lesz.”

Friss