Egyelőre nem tudni, hogy Dani Sordo mikor versenyez ismét a WRC-ben, de a népszerű spanyol pilóta másra koncentrál a következő hetekben.
Danis Sordo aktív részese volt annak, hogy a Hyundai kisajátította a dobogót az Akropolisz Rallyn, ugyanis Thierry Neuville mögött és Ott Tänak előtt ért célba. A 41 éves spanyol pilóta egyébként vezetett is, de egy defekt miatt odalett a győzelmi esélye.
Dani Sordo az idén három versenyen indult a WRC-ben, részmunkaidős pilótaként a Hyundai harmadik autóján osztozik a norvég Andreas Mikkelsennel és a finn Esapekka Lappival. A következő futamon, a Chile Rallyn Lappi indul, azután már csak két versenyt rendeznek, és egyelőre a levegőben lóg Sordo további szereplése.
Amikor a közeljövőjéről kérdezték, Sordo érdekes választ adott: „A következő tervem, hogy otthon leszek, és a kertben fogok dolgozni!”
A spanyol pilóta egyébként annak ellenére is elégedett volt a görögországi versennyel, hogy defekt hátráltatta, és néhány szakaszon a meghibásodott hibrid rendszerrel is meg kellett birkóznia.
„Nem hiszem, hogy ennél jobban tudtuk volna csinálni – mondta a WRC.com-nak. – Megtettük, amit kellett, és minden tökéletes volt. Három Hyundai állhatott a dobogón, ez számomra és a csapat számára is nagyon szép eredmény volt.”