back to top
2024. október 05. 14:26

KezdőlapWRCJanne Ferm elárulta visszavonulásának okát

Janne Ferm elárulta visszavonulásának okát

-

Esapekka Lappi eddigi állandó navigátora, Janne Ferm a Chile Rally után bejelentette visszavonulását a WRC-től. A 44 éves navigátor elárulta, már tavaly is fontolóra vette a visszavonulást. 

“Már tavaly is gondolkoztam a visszavonuláson – mondta Janne Ferm a Rallit.fi oldalnak. – Aztán év végén Esapekka megkérdezte, hogy fél szezont hajlandó lennék-e még versenyezni, erre még rábólintottam, de most valóban itt a WRC-karrier vége.” 

Lappi és Ferm közös karrierje még 2010-ben kezdődött, amikor az akkor még 19 éves pilótával Honda Civic Type-R autóval versenyeztek. Négy évvel később együtt nyerték meg az Európa-bajnokságot, majd míg első WRC-futamukra már 2012-ben sor került, a Finn Rallyn egy Ford Fiesta S2000-rel indultak az SWRC bajnokságban. 2015-től már elsősorban a WRC2-ben versenyeztek R5-ös Skodával, amit 2016-ben meg is nyertek. 2017-től a finn páros már a Toyota csapatával a WRC-csúcskategóriájában indultak, ahol az első évben nyerni tudtak a Finn Rallyn, később a Citroen, az M-Sport csapatában versenyeztek, majd következett ismét a Toyota, Ferm utolsó gyári csapata pedig a Hyundai volt, ahol idén megnyerték a Svéd Rallyt. 

Visszavonult Janne Ferm, Esapekka Lappi navigátora

Janne Ferm elmondta, hogy a visszavonulásról való döntés meghozatala nehéz volt, de több ok is szólt emellett. 

“Eleinte még jól esett részmunkaidőben versenyezni idén. Továbbra is szeretem a rallysportot nézőként és szeretek az autóval is foglalkozni. Idén egy versenyen nézőként voltam jelen és nagyszerű volt a többi néző között élvezni a versenyautók elhaladását. Számomra azonban megadatott, hogy WRC autóban is versenyezhettem, most azonban a családom vált a legfontosabbá.” 

Miután Ferm bejelentette visszavonulását Chilében, több média is megkereste, míg a Hyundai csapattagjai külön köszöntötték. 

“Amikor a nyilatkozatok után visszatértem a csapathoz, mindenki ott volt és együtt köszöntek el tőlem. Nagyon érzelmes pillanatok voltak, nem is gondoltam, hogy ilyen lesz. Még nem tudom, hogy a jövőben mit fogok csinálni, de először is pihenni szeretnék. Ami biztos, hogy jövőre nézőként is követni fogom a WRC-t.” 

A finn navigátor elárulta azt is, melyik pillanat volt a legemlékezetesebb számára karrierje során. 

“Nagyon sok jó pillanatot éltem át, de az összes közül kiemelkedik az, amikor megismerkedtem Esapekka Lappival. 15 éve volt és azóta is “házasok” vagyunk. Ez a kapcsolat most sem fog véget érni, csak már átalakul kapcsolatunk.” 

A Rallit.fi oldal azt is megkérdezte, van-e Janne Ferm esetében olyan, amit megbánt. 

“Semmit sem szabad megbánni, az élet túl rövid ahhoz.” 

Ferm legközelebb a jövő hétvégén fog versenyezni, amikor a Rally Legenden Heikki Kovalainen navigátora lesz.   

Friss