back to top
2024. december 04. 20:09

KezdőlapWRCSami Pajari tiszta vizet öntött a pohárba, és önkritikát gyakorolt

Sami Pajari tiszta vizet öntött a pohárba, és önkritikát gyakorolt

-

Tisztázta az álláspontját Sami Pajari a navigátorváltással kapcsolatban, egyben elismerte, hogy az időzítés és a kommunikáció sem volt a legszerencsésebb.

Meglehetősen sűrű napjai vannak Sami Pajarinak, aki a szezonzáró Japán Rallyn megnyerte a WRC2-es és a WRC2 Challenger kategória világbajnoki címét, az ünneplés közben elmondta, hogy ez volt az utolsó közös versenye Enni Mälkönennel, majd a Toyota másnap bejelentette, hogy jövőre teljes munkaidőben vezethet a WRC-ben.

Némiképp meglepő módon fentiek közül a navigátorcsere váltotta ki a legnagyobb visszhangot, pedig még nem is tudjuk, ki ül be jövőre Pajari mellé. Enni Mälkönen a közösségi médiában közétette, hogy meglepte Pajari döntése, amiről már korábban tudott, és egyben elszomorította.

A Toyota csapatfőnökének, Jari-Matti Latvalának közben cáfolnia kellett azt a szóbeszédet, hogy a csapat bármilyen módon szerepet játszott Pajari döntésében. Latvala elmondta, ez mindig kizárólag pilóta elhatározása, és a csapat sosem szól bele – azt ugyanakkor ő is elismerte, hogy a navigátorváltás mindig kockázatos húzás.

Pajari
Fotó: Toyota Gazoo Racing

Ilyen előzmények után Pajari új bejegyzést tett közzé a közösségi médiában, melyben megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba:

„Az elmúlt napokban sok vitát és találgatást hozott a döntésem, miszerint nem Ennivel folytatom. Őszintén szólva, az időzítést és a kommunikációt jobban is kezelhettem volna. Világosabban el kellett volna magyaráznom a döntésem mögött álló okokat, és azt is, hogy ezt a döntést már korábban megbeszéltük egymással, így nem volt meglepetés a legutóbbi verseny végén. Csak vasárnap osztottam meg a döntésemet, mert a közös utolsó ralinkra akartunk koncentrálni. Az ilyen jellegű döntések sosem könnyűek. Bár az együttműködésünk nagyon sikeres volt, mint minden kapcsolatban, voltak nehéz pillanatok is. Fiatal versenyzőként még mindketten keressük az utunkat ebben a sportágban. Versenyzőként meg kell győződnöm arról, hogy a lehető legjobb partneri viszonyt ápolom az autóban, és őszintén sajnálom, hogy nem tudtunk megoldást találni a folytatásra. Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon büszke vagyok a közös eredményeinkre és nagyon hálás vagyok ezekért. Remélem, mindenki megérti, hogy most mindketten a jövőbe szeretnénk tekinteni, és tartózkodunk a további kommentároktól.”

Enni Mälkönen megosztotta Pajari posztját, és ennyit fűzött hozzá: „Az alábbiakban látható Sami nézőpontja a döntéséről. Koncentráljunk mindannyian a jövőre és ünnepeljük a bajnoki címet, mert ezt senki sem veheti el tőlünk.”

Nos, egyszer még mindenképpen megnyilvánul Pajari ebben a témakörben: amikor bejelenti az új navigátorát.

Friss