back to top
2024. december 18. 04:27

KezdőlapWRCÚj néző és családbarát bajnokság indul Portugáliában a WRC fotósának vezetésével

Új néző és családbarát bajnokság indul Portugáliában a WRC fotósának vezetésével

-

Jövőre új bajnokság indul Portugáliában, mely izgalmas, látványos és egyúttal családbarát is lesz. A Rally Series nevű bajnokságban a modern és a historic autók minden változata helyet kap. 

Portugáliában jövőre egy új bajnokság indul útjára Rally Series néven, mely öt futamból fog állni.  

A versenyek mindegyike egy Aréna tér körül fog koncentrálódni, és mindegyik futam két napos programot kínál a versenyzőknek és szurkolóknak is. 

Fotó: Rally-Series.com

A futamok nyitó napján kerül sor a gépátvételre, pályabejárásra, valamint a hivatalos tesztre, mely során 3-4 szerencsés szurkolót versenyzők is megautóztatnak. Emellett a nap során a versenyzőkkel is lehet találkozniuk a szurkolóknak. 

A második napon 3-4 gyorsasági kerül lebonyolításra, melyek között lesz 8-12 kilométer hosszú szakaszok is, valamint egy nagyjából 3.5 km hosszú szuperspeciál szakasz, melynek helye az Arénában lesz. Ez a szakasz parkolóban, városban, vagy ipari területen lesz kialakítva. A pályák egyaránt az Aréna helyéhez közel lesznek kijelölve. 

A versenytáv nagyjából 40 kilométer hosszú lesz. 

A bajnokság versenyein az FIA-piramisban szereplő autókategóriák (Rally1-től a Rally5-ig) mellett indulhatnak RGT-autók, valamint historic járművek is. 

A pontrendszer is könnyen áttekinthető lesz, az abszolút, a 4WD és 2WD kategóriákban az első 10 helyen célba érők között 25-20-17-14-12-10-8-6-4-2 pontok lesznek kiosztva, a 11. helyezettől pedig minden célba érő 1 pontot fog szerezni.  

A szurkolók nagy örömére a két murvás és 3 aszfaltos verseny élő közvetítésben lesz követhető, többek között a sorozat közösségi oldalán. 

„Többet szeretnénk nyújtani a versenyzésnél – mondta Andre Lavadinho, a szervezőbizottság tagja, aki a WRC-futamokon a @World fotósaként dolgozik. – Teljes élményt akarunk teremteni a rajongóknak, és mindenki számára elérhető környezetet. Szeretnénk megkönnyíteni a szurkolók versenyekhez való hozzáférését, megszüntetni a távolsági akadályokat, és lebilincselő eseményeket akarunk létrehozni, ahol az egész család részt vehet. A csapatok számára nagyobb médiamegjelenítést és ideális környezetet kínálunk a partnerek és szponzorok vonzására.”   

Fotó: Rally-Series.com

„A Rally Series több lesz, mint egy bajnokság – mondta Emanuel Moreira, üzemeltetési igazgató. – Ez egy lehetőség arra, hogy korszerűsítsük a ralik élményét és figyelését, megtartva a verseny lényegét, de hozzáigazítva a mai világhoz.” 

„Az események létrehozásánál fontos volt a sportszerűség, valamint, hogy elérhetőek legyenek családok számára is kisebb távolság megtételével – mondta José Correia, promóciós igazgató. – E versenyek fenntarthatósága nagymértékben függ az érdeklődéstől és a versenyzők számától, ezért nagyon fontosnak tartottuk a legnagyobb nyilvánosság elérését.” 

A sorozatról további információk itt érhetőek el. 

Friss