back to top
2024. december 21. 16:53

KezdőlapWRCA világbajnok, aki hamutartót szeretett volna versenyautójába

A világbajnok, aki hamutartót szeretett volna versenyautójába

-

1985-ben mindenki Walter Röhrl és Ari Vatanen, valamint az Audi és a Peugeot csatáját várta, azonban a Peugeot egy láncdohányos pilótát ültetett a másik autójába, aki mindenkit meglepett.

Az 1985-ös WRC szezon kezdete előtt úgy tűnt, hogy az Audi és a Peugeot fog harcolni a gyártók vb címéért, a pilótákéért pedig két kiválóságuk, Walter Röhrl és Ari Vatanen.

Ez azonban csak a Montén állta meg helyét, ahol végül Vatanen nyert a Peugeot-val és Röhrl lett a második az Audival.

A második, svéd versenyen bár ismét nyerni tudott Vatanen, Röhrl számára már elkezdődött a katasztrofális szezon, mely során nyolc versenyéből négyszer kiesett és csak Sanremoban tudott nyerni.

Vatanen számára azonban a harmadik portugál futamtól vált szörnyűvé a szezon, nyolc futamából ötször esett ki.

Eközben a Peugeot a szezonra autóba ültetett egy láncdohányos, 34 éves versenyzőt, bizonyos Timo Salonent, aki Portugáliában megszerezte a szezonbeli első győzelmét, majd Görögországban, Új-Zélandon, Argentínában és Finnországban is nyerni tudott, amivel végül megszerezte egyetlen vb címét.

A sikeresség ellenére azonban a Peugeot nem teljesítette azt a kérését a finn versenyzőnek,hogy autójába szervokormány és hamutartó kerüljön.

Friss