back to top
2025. január 08. 10:32

KezdőlapWRCFourmaux új helyzetbe került a Hyundainál, célja, hogy a vb címért harcoljon

Fourmaux új helyzetbe került a Hyundainál, célja, hogy a vb címért harcoljon

-

Adrien Fourmaux a Hyundai Motorsportnál új célokat szeretne elérni, célja, hogy vb címért harcoljon és megszerezze első WRC-futamgyőzelmét. 

Adrien Fourmaux stílszerűen búcsúzottkorábbi csapatától, az M-Sporttól a Monza Rally Show megnyerésével Thierry Neuville előtt, majd pár nappal később már a Hyundai Motorsporttal is győzelemmel tudott bemutatkozni, amikor a francia Rallye National Hivernal du Dévoluy versenyen legyőzte Kalle Rovanperát. 

“Jó befejezés és jó kezdés – utalt a két győzelemre Adrien Fourmaux a Dirtfishnek adott interjúja során – Nagyon jól érzem magam a Hyundai Motorsportnál, ahol ugyanaz lesz a célom, mint eddig volt, a legjobb tudásomat szeretném nyújtani. Szeretném, ha a maximális pontszámot szerezném én és a csapat is.” 

Az új csapatban pedig új év eleji célok megfogalmazása is kell. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“2024 elején azt a célt tűztem ki, hogy a szezon második felében megszerezzem az első dobogós eredményemet és három verseny után már kétszer is sikerült dobogóra állni. Lássuk, hogy mit érhetünk el idén. A fő célom az első WRC-futamgyőzelem elérése lenne és évközben meglátjuk, hogy miként alakul a bajnokság. Tavaly a Szardínia Rallyig folyamatosan dobogós eredményekért harcoltunk, majd ehhez közeli teljesítményt tudtunk nyújtani a Közép-Európa Rallyig. Ez különösen azért volt jó, mert folyamatosan a mezőny elején kellett rajtolni, és a versenyek alakulásába a részmunkaidős pilóták beleszóltak. Idén azonban karrierem során először már egy gyártó bajnoki küzdelmét is figyelnem kell.” 

Fourmaux-nak új csapattársaival, a tavalyi világbajnok Thierry Neuville-el és a 2019-es vb első Ott Tanakkal is jó a kapcsolata. 

“Mindkét új csapattársammal jó a kapcsolatom. Idén azonban mindenki a saját munkájára fog koncentrálni.” 

A francia versenyzőnek nem okozott nagy problémát a hibrid rendszer nélküli és könnyebb Hyundai i20 N Rally1 megtanulása sem, ugyanakkor a tavalyi Rally1-es Ford Pumával nem tudja összehasonlítani. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“Kevés tanulni való volt az autóval a hibrid rendszer nélkül, mert nem kellett megtanulni a hibrid rendszer használatát. Bizonyos szempontokból olyan, mintha egy erősebb Rally2-es autóba kellene ismét beülni. A Pumával azonban nem tudom összehasonlítani a Hyundait, mert a Fordot nem vezettem az idei szabályok szerint megépítve. Jó, néha kellett hibrid nélkül vezetni a Pumát, de az autó akkor még a régi súlyú volt. A Hyundai autójában már most sok pozitív dolgot fedeztem fel. Az i20-ban jobban pozícióban lehet ülni, mert jobban az autó közepén helyezkedünk el, közelebb vagyok Alex Coriához. Neki is több helye van a lábánál. Ugyanakkor jobban az autó hátuljában foglalunk helyet, a Fordban inkább előrébb ültünk, ez pedig megváltoztatja a kilátást is. Ennyi különbség van a két autó között, de azt egyelőre nem mondhatom, hogy a futóművet illetően ez meg ez a más.” 

Fourmaux elárulta azt is, miként élte meg a pillanatot, amikor először lépett be a Hyundai gyárába. 

“Az érzés, amikor beléptem az alzenaui gyárba és találkoztam a szerelőkkel, a mérnökökkel és más személyekkel ugyanaz volt, mint az M-Sportnál. A Hyundai központja egy nagy épületben van, ahogy az M-Sport központja is, ugyanakkor mégis más, mint amilyen Dovenby volt. Az egy nagyon brit stílusú hely. Ott az ajtón bemenni úriemberként éreztem magam, Alzenauban inkább dolgozónak éreztem magam.” 

Friss