Jelen állás szerint a Hyundai tavalyi harmadik versenyzői, Esapekka Lappi, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo ülés nélkül maradt a 2025-ös WRC-szezonra. A finn versenyző azonban most hírt adott helyzetéről.
Tavaly Esapekka Lappi, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo vezethette a Hyundai Motorsport harmadik Rally1-es autóját a WRC-szezon során, azonban a dél-koreai gyártó új politikája, miszerint a harmadik versenyzőt is teljes szezonban indítja, a finn, norvég és spanyol pilóta is ülés nélkül maradt, mivel a Hyundai harmadik pilótája Adrien Fourmaux lett.
Esapekka Lappi most a közösségi médiában adott helyzetjelentést.
“Egy ideje nem adtunk friss információt magunkról, aminek főként az volt az oka, hogy nincs friss információnk – írta a kétszeres WRC-futamgyőztes. -Most mégis úgy döntöttem, írok pár sort, bár nagy hírt nem tudok közölni. Először is köszönöm a szurkolók és támogatók segítségét, akik folyamatosan velünk vannak. A tavalyi szezonunk nem úgy ért véget, ahogy szerettük volna, de ezen már nem tudunk változtatni. Az idei évvel kapcsolatban továbbra is tárgyalunk a Hyundai Motorsporttal, de más lehetőségeket is vizsgálunk. Nyitott szemmel keressük a WRC-n kívüli lehetőségeket is. A helyzet tehát nagyon nyitott, ami részben nem jó, másrészt felszabadító is, ami jó érzés. Jelenleg a téli napokat élvezzük, és meglátjuk, hogy mit hoznak a következő hetek. Ha lesz mit megosztanunk, újra jelentkezünk.”
A Hyundai Motorsport állítólag továbbra sem vetette el a negyedik autó indítását sem a WRC-ben, amivel kapcsolatban Lappi is lehetséges megoldás lenne.
Andreas Mikkelsen és Dani Sordo idei évéről nincs információ.