back to top
2025. május 09. 21:56
Többi

    KezdőlapWRCA Hyundai csapatfőnöke a negyedik autó esélyeiről beszélt

    A Hyundai csapatfőnöke a negyedik autó esélyeiről beszélt

    -

    Cyril Abiteboul, a Hyundai csapatfőnöke elmondta, mekkora esélye van annak, hogy a gyártó negyedik autót indítson a WRC-ben.

    A Hyundai az idei szezonban stratégiát váltott, és a harmadik WRC-autójába is állandó pilótát ültetett, a két világbajnok, Thierry Neuville és Ott Tänak mellett az M-Sporttól szerződtetett Adrien Fourmaux mind a tizennégy világbajnoki futamon rajthoz áll.

    A csapat hagyományosan részmunkaidős versenyzőket foglalkoztatott a harmadik autójára, akik egymást váltották a futamokon. Tavaly Esapekka Lappi, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo osztozott a Hyundai harmadik gépén.

    Amikor tavaly decemberben a csapat bejelentette Fourmaux érkezését, a sajtóközlemény szerint „továbbra is vizsgálja a további lehetőségeket” a jelenlegi versenyzőinek, ami felvetette, hogy egy negyedik Hyundai is feltűnhet egyes versenyeken.

    Nos, ezzel kapcsolatban most meglehetősen egyértelműen fogalmazott Cyrill Abiteboul, a Hyundai csapatfőnöke.

    „Őszintén szólva, főleg ez a három autónk lesz – mondta Abiteboul a DirtFishnek. – Meglátjuk, ha szükség lesz vagy lehetőség adódik rá, lehet, hogy lesz egy negyedik is, de jelenleg erre a három autóra szeretnék koncentrálni.”

    Mikkelsen és Sordo idei programjáról még nincs hír, de Lappi már bejelentette, hogy a Finn ralibajnokságban versenyez egy Škoda Fabia Rally2 evóval, Enni Mälkönen navigálásával. A páros első versenye a hétvégi Lapp Rally lesz.

    Adrien Fourmaux
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Eközben a harmadik autóba beülő Fourmaux a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn a Hyundai legjobbja volt, rögtön harmadik helyezéssel mutatkozott be, és megelőzte világbajnok csapattársait.

    „Egyértelműen jó teljesítményt nyújtott – mondta a csapattársáról Neuville. – Ahogy a jó eredmény közelébe került, keményen hajtott és elvégezte a munkát, szóval nagyon örülök, hogy a dobogón láttam a Montén, a pályafutása során először. Ez jó a csapatnak is, mert Ottnak és nekem sem volt igazán jó a hétvége, szóval örömteli, hogy ők a dobogón álltak.”

    Neuville hatodikként zárta a versenyt, közvetlenül Tänak mögött, aki szombaton nagyon jól ment, a többi napon azonban küszködött.

    „El kell ismernem, hogy nagyon jól teljesített – mondta Tänak Fourmaux-ról. – Nyilván ő volt az egyetlen, akinek jó volt a felkészülése kisebb versenyekkel és tesztekkel, de mindig a saját útját járta a gumiválasztással, és minden bevált neki. Nagyon jó munkát végzett a csapattal együtt, és ahhoz képest, hogy ez volt velünk az első versenye, lenyűgözően versenyzett.”

    Friss