Elfyn Evans és Ott Tanak, valamint Jari-Matti Latvala is dicsérte a Hankook Montén használt gumijait, melyek pozitív csalódást okoztak a versenyzők számára.
A Monte során bár előfordult egy-egy defekt, a Hankook abroncsok általában véve nagyszerű tapadást biztosítottak a versenyzők autói számára, így nem is meglepetés, hogy dicsérték az új gumibeszállító termékeit a verseny után.
“Nem szeretnénk, ha a versenyeket az döntené el, hogy kinek mekkora szerencséje volt a gumikkal és a Hankook gumik jól vizsgáztak a Montén – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatvezetője, Jari-Matti Latvala a WRC hivatalos oldalának. – Igen tartósnak bizonyultak a gumik és ezért köszönet illeti a Hankookot. Azt hiszem, jól debütáltak új beszállítóként a WRC-ben.”
A toyotás Elfyn Evans ugyancsak elégedett volt.
“Nagyon pozitív csalódást okoztak a gumik első alkalomra – mondta a walesi pilóta. – Lehet, hogy a teljesítmény szintje ezeknek a gumiknak más volt, mint amihez eddig hozzászoktunk, de a megbízhatóság is jobb volt, mint korábban. Természetesen minden gumimárka más és mindegyiket meg kell ismerni, de azt hiszem, a Montén jól vizsgáztak a gumik.”
A Monte ötödik helyén záró Ott Tanak, bár többször is rossz gumifajtát választott, összességében szintén elégedett volt.
“A megbízhatóság szempontjából az új gumik nagyon jók voltak – mondta a 2019-es világbajnok. – A Monte általában komolyan próbára a teszi a gumikat és kanyarlevágások és az utak éles peremei miatt. A slick gumik jók voltak, ugyanakkor talán a téli gumin még lehetne javítani a következő Montéra, de persze ez a fejlesztési folyamat része.”
A Svéd Rallyn, két hét múlva kiderül, hogy a havas, szegecsekkel ellátott gumik miként fognak vizsgázni.