A Hyundai Motorsport bemutatta a Montéról készült a kisfilmjüket, amiből kiderül miként élte meg a koreai gyártó Thierry Neuville és Ott Tanak balesetét, valamint Adrien Fourmaux dobogós eredményét.
“Balesetektől a dobogóig” címmel megjelent a Hyundai Motorsport saját kisfilmje a Montéról, melyben ismét sok kulisszatitokra is fény derül és beláthatunk a színfalak mögé a WRC-szezonnyitó idején.
A Hyundai csapatából Thierry Neuville ugyan csütörtök este még vezetni tudott, pénteken a tavalyi világbajnok belga versenyző és a 2019-es világbajnok Ott Tanak is balesetet szenvedett.
Szombaton Tanak azonban magára talált és beszállt a második helyért folyó csatába, a vasárnap azonban már Adrien Fourmaux dobogós eredményéről szólt, miközben Tanak az ötödik, Neuville pedig a hatodik helyen zárt.