back to top
2025. március 24. 21:30
Többi

    KezdőlapWRC20 gyorsasági lesz a Finn Rallyn, legendás pályán zárul a verseny

    20 gyorsasági lesz a Finn Rallyn, legendás pályán zárul a verseny

    -

    Hat hónappal a verseny előtt kihirdették a Finn Rally útvonalát, mely húsz gyorsaságit tartalmaz, a záró napon pedig a legendás Ouninpohja szakasz lesz főszerepben. 

    Július-augusztus fordulóján rendezik a WRC kilencedik futamaként idén a Finn Rallyt, melyen július utolsó napján előbb a hivatalos teszten, majd este a Harju szuperpseciál szakaszon kezdődik a küzdelem. 

    A pénteki program megegyezik a tavalyi versenyével, azonban a Saarikas szakasz ezúttal fordított irányban lesz megrendezve. Érdekesség, hogy a Ruuhimaki szakaszon lesz a hivatalos teszt és pénteken is kétszer kell ezt a pályát teljesíteni, különbséget egyedül a pályahossz jelenthet, azonban a shakedown hossza még nem ismert. Négy pálya kétszeri teljesítése után a napot még a Harju pálya zárja. 

    Szombaton ugyancsak négy pálya szerepel kétszer a programban, azonban a Leustu gyorsasági olyan részeket fog tartalmazni, ahol a finn verseny WRC-korszakában még nem zajlott verseny. 

    A vasárnap nemcsak szuper (Szuper Vasárnap), de igen látványos is lesz, hiszen csupán egy pályát kell kétszer teljesíteni, ez a gyorsasági azonban a legendás Ouninpohja lesz, mely idén közel 24 km hosszú lesz, ellentétben a tavalyi 33 km-rel, így összesen a zárónapon csaknem 48 km-t kell teljesíteni. 

    A Finn Rally gyorsasági szakaszainak időterve, magyar idő szerint 
    Július 31., csütörtök 
    08:01 Shakedown (Ruuhimäki) 

    18:05 SS1 Harju 1 2.50 km 

    Augusztus 1., péntek 
    07:03 SS2 Laukaa 1 17.96 km
    08:03 SS3 Saarikas 1 15.80 km
    09:23 SS4 Myhinpää 1 14.60 km
    10:51 SS5 Ruuhimäki 1 7.76 km
    13:44 SS6 Laukaa 2 17.96 km
    14:44 SS7 Saarikas 2 15.80 km
    16:04 SS8 Myhinpää 2 14.60 km
    17:35 SS9 Ruuhimäki 2 7.76 km
    18:30 SS10 Harju 2 2.50 km 

    Augusztus 2., szombat 
    07:01 SS11 Parkkola 1 15.55 km
    08:42 SS12 Västilä 1 18.94 km
    09:36 SS13 Päijälä 1 20.19 km
    11:05 SS14 Leustu 1 16.39 km
    14:01 SS15 Parkkola 2 15.55 km
    15:42 SS16 Västilä 2 18.94 km
    16:36 SS17 Päijälä 2 20.19 km
    18:05 SS18 Leustu 2 16.39 km 

    Augusztus 3., vasárnap
    09:35 SS19 Ouninpohja 1 23.98 km
    12:15 SS20 Ouninpohja 2 (PS) 23.98 km 

    Friss