Sami Pajari óvatosan vezetve kezdte az idei WRC-szezont, mivel a fő cél a tanulás volt. A finn toyotás a Svéd Rallyn is fontos tapasztalatokat szerzett.
Sami Pajari az idei első két WRC-futamon igen visszafogottan vezetett, ahhoz képest, amit tavaly láthattunk tőle. A fő hangsúly azonban nem is a tempón, sokkal inkább a tapasztalatszerzésen volt év elején. A Montén vasárnap baleset miatt kiesett, Svédországban azonban sikerült célba érnie.
“Nagyon sokat tanultam Svédországban – mondta Sami Pajari a Rallit.fi oldalon. – Olyan körülmények között vezettem az autót ezen a versenyen, ahol még korábban nem. Próbáltuk megismerni az autó határait, és igyekeztük vezetésünket összehasonlítani a többiekével is. Az év első két versenye nagyon különbözött egymástól, de a harmadik is más lesz Kenyában.”
A finn versenyző Svédországban defekttel kezdett pénteken, ennek ellenére jónak érzi a Hankook gumikkal való ismerkedést.
“Még mindig érezhetően más a gumi, mint amilyen a korábban használt volt, de eddig jól alakult az ismerkedés vele. A jó tempóhoz ismerni kell a gumi határait is, e tekintetben pedig még tanulni kell.”