Esapekka Lappi domináns teljesítménnyel megnyerte a Savonlinna Rallyt, a finn bajnokság idei harmadik futamát, ahol Jari-Matti Latvala az utolsó szakaszon szerezte meg a második helyet.
Szombaton hét havas gyorsaságin rendezték meg a finn bajnokság idei harmadik versenyét, a Savonlinna Rallyt, ahol Esapekka Lappi új Skoda Fabia RS Rally2-vel, Jari-Matti Latvala Rally2-es Toyotával állt rajthoz, de indult a bajnoki éllovas Tuukka Kauppinen, valamint a Toyota két fiatal versenyzője, Yuki Yamamoto és Hikaru Kogure is egy-egy Toyotával.
A verseny előtt komoly csatára volt kilátás, azonban ezt nem egészen így gondolta Lappi, aki rajt-cél győzelmet aratott a végül a rossz körülmények miatt hat szakaszon át tartó versenyen.
Lappinak azonban így sem volt nyugodt versenye, hiszen előbb Niclas Grönholm, majd Teemu Asunmaa és Tuukka Kauppinen volt csak pár másodpercre tőle. A negyedik szakaszon azonban már kényelmes, 40 másodperces előnyben volt Asunmaa előtt, miután közvetlen riválisai mind problémával küzdöttek.
Lappi innentől csak elveszíteni tudta volna a versenyt, amit persze komoly tapasztalatával nem tett meg és végül megszerezte idei első sikerét a finn bajnokságban.
Teemu Asunmaa egészen a záró szakaszig a második hely nagy várományosa volt, azonban a 23.61 km-es utolsó pályán Jari-Matti Latvala tudott villantani és bár a szakasz előtt még a negyedik helyen állt Asunmaatól 9.8 másodpercre, a záró szakasz után a második helyre lépett, ráadásul a háromszoros finn bajnokot még Yuki Yamamoto is megelőzte, így lecsúszott a dobogóról.

A Toyotának igazán jó versenye volt, hiszen Latvala második, Yamaoto harmadik helye mellett Kogure az abszolút ötödik helyet szerezte meg.
És hogy mi történt Niclas Grönholmmal és Tuukka Kauppinennel?
Marcus Grönholm fia már a második szakaszon kicsúszott és kiesett, míg a Lappföld Rally 18 éves győztese kétszer is kicsúszott a verseny során a nagy hóba, a második alkalom után pedig végleg kiállni kényszerült.
A finn bajnokságban a téli versenyek után most két és fél hónapos szünet jön, a negyedik versenyt május 23-24. között rendezik Turku környéki murvás pályákon.