A Szafari Rally első teljes napját a Toyota kettős vezetéssel zárta, miután Ott Tanak is bajba került, így Elfyn Evans és Kalle Rovanpera is megelőzte.
A Szafari Rally pénteki szakaszain sokáig úgy tűnt, hogy Ott Tanak és a Hyundai végre megszerezheti első idei győzelmét, azonban a kenyai versenynek csak a célban van vége, és ez ismét bebizonyosodott.
Tanak magabiztos előnnyel állt az élen péntek délben, és előnyét még tovább tudta növelni az első két délutáni szakaszon, ami után már 46.1 másodperccel előzte meg Elfyn Evanst és 1:02.6 perccel Kalle Rovanperát.
A harmadik pályán azonban nagyot változott a verseny képe.
Ott Tanak autójában tönkrement a kormányösszekötő, amivel még teljesítette ezt a szakaszt, utána pedig ki kellett cserélnie egy újra. A problémával pedig 55.4 másodperc hátrányt szedett össze a nap végére, míg a verseny élére Elfyn Evans állt 7.7 másodperccel megelőzve Kalle Rovanperát.
A Toyota így kettős vezetéssel zárta az első teljes napot és nagy lépést tett idei harmadik kettős sikeréhez. Azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az afrikai versenynek csak az utolsó szakaszt követően van vége, addig pedig bárkit bármikor érhet komolyabb probléma. Ezt mutatta meg Evans is, aki defekttel zárta a mai utolsó pályát.
Ott Tanak a probléma ellenére is a harmadik helyen áll, és 36 másodperccel előzi Thierry Neuville-t, aki a délutáni második szakaszon csak késve tudott rajtolni, miután autójának hűtő problémája lett, így újabb 50 másodperc, összesen pedig már 2 perces büntetést kapott a vb-címvédő.
Takamoto Katsuta a többiek problémáját kihasználva az ötödik helyre lépett péntek estére Sami Pajarit és Josh McErleant megelőzve.
A japán toyotásnak is azonban problémája volt, miután az utolsó előtti mai pályát defekttel zárta, míg McErlean Fordja az első délutáni szakaszon melegedett túl, ami miatt kétszer is meg kellett állnia, majd a következő pályán utcai üzemmódban kellett vezetnie, mielőtt ismét versenyüzemmódba tudta autóját kapcsolni.
Az abszolút nyolcadik helyen Kajto áll, aki 10.2 másodperccel vezet a WRC2-ben Gus Greensmith előtt, aki reggel kapott 10 másodperc büntetést. A kategória harmadik helyén Jan Solans zárt pénteken, akinek három szakaszt is szervókormány nélkül kellett teljesíteni.
Grégoire Munster még a délelőtt során vesztett sok időt, így a 11. helyről várhatja a folytatást.
Szombaton három pályán hat gyorsasági vár a mezőnyre, a szakaszok közül pedig kettő is 25 km feletti lesz.
Szafari Rally, állás SS10 után
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:00:45.4
2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +7.7
3 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +55.4
4 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:31.4 (1:10)
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:26.4
6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +4:19.1
7 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +5:35.4
8 #24 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +5:53.8
9 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +6:04.0 (0:10)
10 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +6:34.1
Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
Március 20., csütörtök
11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster
Március 21., péntek
05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
Március 22., szombat
06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km
07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km
08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km
13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km
14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km
Március 23., vasárnap
04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása