Elfyn Evans őrzi vezető helyét a Szafari Rally három vasárnapi szakasza után is, míg a záró nap értékelésében Thierry Neuville áll az élen, Kalle Rovanpera azonban pont nélkül zárja az afrikai versenyt.
A szombat estig tartó verseny sem volt unalmas, azonban vasárnapi első három szakaszon is folytatódtak a drámai pillanatok.
Evans a brutális körülmények között is megőrizte vezető helyét a Szafari Rallyn
A napnyitó gyorsaságin Kalle Rovanpera defektet szedett össze, ami miatt a célba érés után kerékcsere mellett generátor szíjat is cserélt a kétszeres világbajnok, azonban ezzel sem sikerült az autó problémáit megoldani, így kiesett a kétszeres kenyai győztes.
Takamoto Katsuta is kalandosan kezdte a záró napot, ő a nyitó szakaszon megforgott és autója lefulladt.
A vasárnapot végül Ott Tanak kezdte szakaszgyőzelemmel Thierry Neuville és Kalle Rovanpera előtt.
A második mai szakaszon tehát Rovanpera már nem tudott elrajtolni, míg Grégoire Munster ezen a pályán forgott és hasonlóan Katsutához, az ő autója is lefulladt. A japán versenyző ezúttal egy kisebb kicsúszást mutatott be. Jan Solans esete volt a leglátványosabb, a WRC2-es versenyző borult Toyotájával, azonban nagy szerencsével tudta folytatni a versenyt.
A vasárnapi második gyorsaságit a kicsúszás ellenére Katsuta nyerte a szuperrallyval visszatérő Adrien Fourmaux és Thierry Neuville előtt.
A harmadik szakaszon, mely később a Power Stage lesz, Fourmaux tudott szakaszt nyerni Neuville és Katsuta előtt. Josh McErlean csaknem zebrát gázolt a pályán, míg Grégoire Munster autójában váltóprobléma jelentkezett
Három szakasz után a záró nap értékelése igen szroprosan alakul, Thierry Neuville 3.3 másodperccel előzi meg Adrien Fourmaux-t, további kilenc tizeddel Takamoto Katsutát, míg Ott Tanak 5 másodperc hátránnyal áll belga csapattársa mögött a negyedik helyen. Az utolsó pontszerző helyen Elfyn Evans áll 24.1 másodperc hátránnyal.
A versenyt összetettben továbbra is Evans vezeti Tanak, Neuville, Katsuta, Pajari és Munster előtt.
A WRC2-ben Gus Greensmith áll az élen 3:10.6 perc előnnyel Solans előtt.
Szafari Rally, állás SS19 után
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 4:02:42.0
2 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:38.3
3 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +4:09.3 (2:00)
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +4:46.7
5 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +7:23.2
7 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +11:41.4
8 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +13:06.2 (0:10)
9 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +16:16.8
9 #9 Jourdan Serderidis Frédéric Miclotte (GRE – BEL) Ford Puma Rally1 +27:01.2
10 #21 Fabrizio Zaldivar – Marcelo Der Ohannesian (PRY – ITA) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +33:58.8
Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
Március 20., csütörtök
11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster
Március 21., péntek
05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
Március 22., szombat
06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km Evans 16:20.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km Evans 11:31.7 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km Katsuta 17:36.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km Katsuta 18:23.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km Munster 11:11.4 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km Tanak 20:19.1 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
Március 23., vasárnap
04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km Tanak 6:43.4 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km Katsuta 11:11.1 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km Fourmaux 5:34.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása