back to top
2025. március 29. 18:23
Többi

    KezdőlapWRCHáromszor esett ki, mégis a hatodik legtöbb pontot szerezte Kenyában Fourmaux

    Háromszor esett ki, mégis a hatodik legtöbb pontot szerezte Kenyában Fourmaux

    -

    Igen érdekes versenye volt Adrien Fourmaux-nak Kenyában, aki a hétvége során háromszor esett ki, mégis a hatodik legtöbb pontot tudta szerezni vasárnapi sikereivel.

    Adrien Fourmaux számára igen izgalmasan alakult a Szafari Rally, mivel bár ötödik idővel kezdett csütörtökön a nyitó szakaszon, a következőre már elektromos probléma miatt nem tudott elérni, így kiesett. Pénteken visszatért a mezőnybe, azonban a délutáni első szakaszon másodszor is kiesett, miután a Hyundai felfüggesztése eltört. Ezt követően a Hyundai úgy döntött, hogy szombaton elküldi a francia versenyzőt az első szakasz rajtjához, hogy ott leadja menetlevelét és óvja autóját a vasárnapi szakaszokra. Fourmaux ezt követően az utolsó napon vissza is tudott térni és nagy csatában megnyerte a napi értékelést és a Power Stage-et is, így összesen 10 pontot gyűjtött.

    A három kiesés ellenére ezzel a pontmennyiséggel a hatodik legtöbbet szerezte Fourmaux, összehasonlításképpen Gus Greensmith a WRC2-futamának győztese és az abszolút hatodik helyezett összesen nyolc, Jourdan Serderidis a nyolcadik hellyel négy, míg Josh McErlean a tizedik helyen 2 pontot tudott gyűjteni, ráadásul mindannyian teljesítették mind a 21 gyorsaságit.

    “Nagyon nehéz hétvégénk volt – mondta a verseny után Fourmaux. – A csütörtöki elektromos probléma nagyon bosszantó volt és tönkretette az egész versenyünket. Végül azonban a vasárnapi versennyel elégedett lehetek, végig nagyon keményen kellett küzdeni. Az élmezőnnyel való csata nagy önbizalmat adott. Ahhoz, azonban, hogy a bajnokság élmezőnyével harcoljunk legközelebb jobb teljesítményre van szükség. Nagyon jó ennyi ponttal távozni egy nehéz versenyről, amiért szeretnék köszönetet mondani a Hyundai Motorsportnak. Az ő munkájuknak köszönhetően tudtam megnyerni a vasárnapot és a Power Stage-et is.”

    Adrien Fourmaux három verseny után az egyéni bajnokság ötödik helyén áll, többek között Kalle Rovanperát megelőzve, de a Montét megnyerő és azóta nem induló Sébastien Ogier mögött.

    A WRC-szezon egy hónap múlva a Kanári-szigeteken folytatódik.

    Friss