Alejandro Cachón idén a WRC2-ben áll rajthoz, és a spanyol versenyzővel visszatér a vb-re a legendás Repsol márka is.
Alejandro Cachón még korábban bejelentette, hogy idén a WRC2-ben fog versenyezni Toyotával és programját a Kanári-szigeteken kezdi, ahol komoly helyismeretével akár a győzelemért is harcolhat.
A spanyol versenyző hétvégén rajthoz állt a Sierra Morena Rallyn is, ahol azonban csak a spanyol bajnoki értékelésbe nevezett, így csak az Eb-mezőny után, felhordásos pályákon tudott vezetni. Ennek ellenére sokáig még az Eb-futamot rajt-cél győzelemmel záró Nikolay Gryazinnél is gyorsabb tudott lenni, azonban végül műszaki hiba miatt kiállni kényszerült a toyotás pilóta.
Cachón a verseny után bemutatta azt az autófestést is, mellyel a WRC2-ben fog szerepelni, és kiderült, hogy főtámogatója a Repsol lesz.
Így a spanyol cég közel három évtized után visszatér a WRC-be, ahol korábban a toyotás Carlos Sainzot is támogatta, aki két vb-címet is tudott szerezni a Repsollal.
“A Repsol korábban komoly sikereket ért el a WRC-ben Carlos Sainznak köszönhetően, így nem lesz könnyű dolgunk, hogy hasonló jó eredményeket érjünk el mi is vele – mondta a 26 éves versenyző a spanyol Marca lapnak. – Szeretnénk azonban kihasználni lehetőségeinket és bízunk benne, hogy jó eredményeket tudunk mi is elérni.”
A Repsol korábban a Toyota mellett a Fordot és a Lancia csapatát is támogatta a WRC-ben.