Ott Tanak saját bevallotta, hogy kissé óvatosan kezdte az idei WRC-szezont, azonban szerinte még nem dőlt el semmi annak, ellenére, hogy Elfyn Evans nagy előnyre tett szert három verseny után.
Elfyn Evans két győzelem és egy második hely után történelmi előnyre tett szert a WRC-ben három futam után.
Azonban Ott Tanak szerint még semmi nem dőlt el, bár bevallotta kissé óvatosan kezdte az évet.
“Összességében elég stabil teljesítménnyel kezdtük az idei szezont, azonban sokszor óvatosak voltunk – mondta Ott Tanak az észt Delfi oldalnak. – Elfyn Evans minden versenyen komoly pontokat gyűjtött, ezért nagy előnyre tett szert. Azonban még csak a szezon elején tartunk, és sikerült folyamatosan javulnunk. A Kanári-szigetek Rallytól ismét a fejlesztett Hyundaijal versenyezhetünk. Meg kell néznünk, hogy ezt az autót mennyire gyorsan sikerült versenyképessé tenni, de hiszünk benne, hogy az autó versenyképes. Bízom benne, hogy a folytatásban sikerült közelebb kerülnünk Elfynhez.”
A Kanári-szigetek Rallyt két hét múlva rendezik.