back to top
2025. május 24. 21:39
Többi

    KezdőlapERCA Rally Európa-bajnokság történelmének magyar futamgyőztesei

    A Rally Európa-bajnokság történelmének magyar futamgyőztesei

    -

    Az 1953 óta íródó ERC-történelem során eddig nyolc magyar pilóta és kilenc navigátor tudott futamgyőzelmet aratni.

    Az ERC az egyik legrégibb bajnokság, és több, mint 70 éves története során jónéhány magyar siker is született, 24 dobogós pilóta és 26 navigátor közül, azonban nyolc pilóta és kilenc navigátor a pódium legfelsőbb fokára is felállhatott.

    Az első magyar futamgyőzelmet Ferjáncz Attila aratta az 1974-es bolgár Rally Zlatni Piassatzi versenyen, majd a legeredményesebb magyar versenyző meg sem állt 22 futamgyőzelemig. A legtöbb alkalommal a bolgár Hebros Rallyt nyerte meg, összesen hétszer, míg a Román Rallyt négyszer, a Cordatic/Taurus Rallyt háromszor, a cseh Bohemia Rallyt, a bolgár Vida Rallyt 2-2 alkalommal, míg a cseh Barum Rallyt, a Lengyel Rallyt, a Bolgár Rallytés a Szerbia Rallyt egy alkalommal tudta megnyerni.

    Ifj. Tóth Jánosék az 1995-ös Budapest Rallyn / Fotó: Peták Tibor

    Ifj. Tóth János aratta a második legtöbb magyar győzelmet az Eb-n, összesen hetet, a Budapest Rallyt hatszor, míg az osztrák Waldviertel Rallyt egyszer megnyerve.

    Néhai Ranga László összesen három EC-versenyt tudott nyerni, a Román Rallyn kétszer, a szlovák Kassa Rallyn pedig egy alkalommal zárt az élen.

    Kiss Ferenc az 1998-as Kassa Rallyn, Radó István az ugyancsak 1998-as jugoszláv Trayal Rallyn, Turi Tamás a 2000-es Budapest Rallyn, Szabó Gergely a 2003-as Fehérvár Rallyn, Turán Frigyes a 2019-es zempléni Rally Hungary-n tudott ERC-győzelemnek örülni pilótaként.

    A navigátorok közül dr. Tandari János a legeredményesebb, aki 21 alkalommal szerzett futamgyőzelmet Ferjáncz Attila társaként, Büki Ernő háromszor Ranga László, egyszer pedig Kiss Ferenc oldalán tudott győzelmet szerezni, míg Tóth Imre ifj. Tóth Jánossal állhatott a dobogó legmagasabb fokára négyszer. Gergely Ferenc ugyancsak ifj. Tóth Jánossal háromszor zárt az élen.

    Bagaméri László Turán Frigyes, Bereczky Ákos Radó István, Kerék Balázs Szabó Gergely, Papp György Turi Tamás, Zsembery Jenő pedig Ferjáncz Attila mellett tudott futamot nyerni az Eb-n.

    Ki tudja, lehet, hogy a pénteken kezdődő veszprémi Rally Hungary-n újabb magyar sikert láthatunk.

    Friss