Carlos Sainz sr. szerdán jelentette be, hogy gondolkozik az induláson a decemberi FIA-elnök választáson. A spanyol legenda később elárulta, hogy miért gondolkozik az induláson.
Idén, december 12-én az üzbegisztáni Taskentben rendezik meg az FIA-elnök választást, ahol kiderül, hogy a mostani elnök Mohammed Ben Sulayem, vagy egy kihívója kap-e bizalmat az elnöki pozíció betöltésére.
Egészen szerdáig nem lehetett tudni, hogy lesz-e kihívója a jelenlegi elnöknek, ekkor azonban Carlos Sainz sr. bejelentette, hogy gondolkozik a jelöltetésen.
Meglepetés: Carlos Sainz Sr. indulhat az FIA elnöki pozíciójáért
A spanyol legenda 1990-ben és 1992-ben Rali Világbajnokságot tudott nyerni, majd későbbi karrierje során négyszer is megnyerte a Dakar Rallyt. Pályafutása során pedig hatalmas népszerűségre tett szert.
A 63 éves Sainz elárulta, hogy már korábban is felvetődött, hogy indul az FIA elnöki pozíciójáért, azonban eddig sohasem gondolta elég komolynak az indulást.
“Több, mint 40 éve versenyzek és ez a sportág mindent magadott nekem – mondta Carlos Sainz sr. a Motorsport.com oldalnak. – Az elnöki posztért való indulás már egy ideje megfordult a fejemben, de egészen mostanáig nem gondoltam igazán komolyan az indulást. Azt hiszem, hogy most jött el az a pont karrierem során, hogy elgondolkozzak az elnök-választáson való induláson komolyan is. Biztos vagyok benne, hogy képes lennék jó munkát végezni, összetudnék hozni egy jó csapatot, és visszatudnám adni ennek a sportnak azt, amit én kaptam tőle. Az évek során nagyon sok tapasztalatot szereztem, biztos vagyok benne, hogy tudnék érdekes dolgokat csinálni, amivel fejleszteni lehetne a motorsportot és az autóipar világát is.”
Sainz sr. lehetséges indulása kapcsán felvetődik az összeférhetetlenség kérdése, mivel fia, az F1-es Williams csapat pilótája. Sainz sr. szerint azonban ez nem lenne probléma, ha elnökké választanák.
“Az emberek nagyon jól megismertek az évek során, hogy tudják, az összeférhetetlenség nem lenne probléma. Nyilván le kellene mondanom a Carlos karrierjében vállalt szerepemről, de ezt nem látom problémának. Carlos már nem gyerek, egy évtizede van az F1-ben, mindketten tudjuk, hogy ha indulok az elnöki pozícióért, akkor változni fog kettőnk kapcsolata is. Az FIA egy nagyon komoly szervezet, és biztos vagyok benne, hogy nem lenne konfliktus.”
Sainz sr. biztos benne, hogy sokat tudna tenni a motorsport fejlődéséért FIA elnökként.
“Mindenkinek megvan a saját elképzelése, hogy miként kellene működnie az FIA-nak. Mindenkinek van egy meggyőződése, hogy mi lenne a legjobb, és mindenki másként gondolkozik a sport és a mobilitás világáról. Azt hiszem, a múltban már megmutattam, hogy eltudom kötelezni magam teljesen valami iránt. Csak professzionálisan, komolyan és egyenesen csinálom a feladataimat. A döntés, hogy bizalmat szavazna-e, a közösségen múlik.”
Carlos Sainz sr. nem szeretne foglalkozni azokkal a vádakkal, melyek felmerültek a jelenlegi elnökkel kapcsolatban a munkája során. Ilyen ügy volt, amikor felmerült, hogy Ben Sulayem befolyásolni próbált egy korábbi F1-es futam végeredményét, vagy, hogy ellentét alakult ki az elnök és különböző autóversenyzők között a káromkodásokkal kapcsolatban. Legutóbb pedig az FIA vezetői köréből távoztak többen, köztük Robert Reid alelnök is.
“Azt hiszem, mostanában valóban voltak viták, de kizárólag a saját dolgomra szeretnék koncentrálni. Az ítélkezést pedig másokra hagyom. Amennyiben indulok az elnök választáson, nem azért teszem, hogy harcoljak bárkivel is, hanem motorsport iránti szenvedélyből és szeretetből, mert hiszem, hogy segíteni tudnék és javíthatnék néhány dolgon. Azt hiszem, hogy ennek most jött el az ideje, ezért is gondolkozok az induláson.”

A spanyol legenda hozzátette, szeretne mindenkit meghallgatni, amennyiben elnök lenne, mert versenyzőként ennek fontosságára lett figyelmes és így tartaná elképzelhetőnek, hogy javítsa az FIA és a különböző versenyágak közötti kapcsolatot.
“A motorsport mindkét oldalán álltam már, és versenyzőként jól tudom, hogy mennyire fontos mindenkire odafigyelni, a versenyzőkre, a csapatokra, a szurkolókra, a szervezőkre, a promóterekre, a közösségi média szereplőire, a gyártókra. Úgy gondolom, hogy sokkal gördülékenyebbé és erősebbé tehetem ezt a kapcsolatot. Szeretném az FIA-t egy olyan szervezetté tenni, amit mindenki megbecsül és tisztel.”
Sainz sr. szeretné felmérni, hogy mennyi támogatót tudna szerezni, mielőtt hivatalosan is bejelenti indulását az elnök-választáson.