Martins Sesks ha pontokat nem is, értékes tapasztalokat bőséggel szerzett a múlt heti Akropolisz Rallyn Görögországban.
Martins Sesks ebben a WRC-szezonban a futamok felén indul az M-Sport színeiben, az év pedig kihívásokkal teli volt neki, ezalól a megterhelő Akropolisz Rally sem volt kivétel. A verseny elején defektet kapott, majd kénytelen volt kiállni a többeket sújtó üzemanyaggal kapcsolatos probléma miatt, így az utolsó két napot a tapasztalatszerzésre használta fel.
„Először jártam itt, és rögtön Rally1-es autót vezettem. Kemény verseny volt, nem volt könnyű kezelni a folyamatosan változó szakaszokat – mondta Sesks. – Néhány helyen nagyon óvatosnak kellett lenni, néha pedig, ahol az út megengedte, nyomni kellett neki. A legnehezebb az volt, hogy be kellett fogadnom az összes információt, például az első körben megértettem, hogy a másodikban mit kell tennem. Ez is a tanulás része volt. A Power Stage nem sikerült rosszul, és szerintem a verseny néhány része kifejezetten pozitív volt.”
Sesks az előző szezonban sokak szimpátiáját kivívta a gyorsaságával, az idán azonban egyelőre nem láthattuk tőle ugyanazt a sebességet.
„Az idén semmi sem volt könnyű… Ez csak egyike volt a nehéz pillanatoknak – tette hozzá őszintén Sesks. – Nyilván ez a verseny is nehéz volt, de az egész év ugyanilyen nehéz volt. Ha jövőre lehetőségem lesz menni ezen a ralin, akkor feleilyen nehéz lesz. Lesz tapasztalatom, amiből meríthetek.”
Ha valami illik Seskshez, akkor az a következő WRC-futam, a július 17–20-án esedékes Észt Rally. Remélhetőleg ott újra úgy megy majd, ahogyan tavaly láthattunk tőle.