back to top
2025. augusztus 23. 20:21
Többi

    KezdőlapWRCMit lehet eddig tudni a 2027-es WRC-autókról és a rájuk vonatkozó szabályokról?

    Mit lehet eddig tudni a 2027-es WRC-autókról és a rájuk vonatkozó szabályokról?

    -

    Sok különálló hír megjelent már a 2027-től életbe lépő új szabályokról és az azok alapján készülő autókról. Éppen ezért összegyűjtésre kerültek a jelenlegi információk.

    Alváz

    Az alváz teljesen új lesz. Természetesen a jelenlegi Rally1-es autó tervezési filozófiájára és biztonsági követelményeire támaszkodik – de aztán Xavier-Mestelan Pinon, az FIA biztonsági és technikai vezetője és csapata javított rajta.

    „Véglegesítettük a karosszéria szabályozásának részleteit, finomítottunk néhány részleten” – mondta Mestelan a DirtFishnek. „A biztonsági szerkezettel kapcsolatban a hónap vége előtt elvégezzük a dinamikus oldalütközési tesztet. De már most elmondhatjuk, hogy az elvégzett számítások azt mutatják, hogy ez az új biztonsági szerkezet megfelel a rally legmagasabb szabványainak, miközben szem előtt kell tartani, hogy az alváznak is meg kell felelnie a szabályozás által előírt költségplafonnak. Dióhéjban ez azt jelenti, hogy közel lesz a Rally1-hez, de egy kicsit jobb lesz a merevség tekintetében.”

    A WRC27 autóval lehet versenyezni a WRC-n kívüli bajnokságokban is, így a kontinens és nemzeti sorozatokban is.

    „Számunkra hatalmas előrelépést jelent az új autó a biztonság terén a Rally2-es autókhoz képest. Mint tudják, ez a szabályozás a regionális bajnokságokra vonatkozik – tehát a pénzügyi keretnek hozzáférhetőnek kell lennie, és meg kell felelnie a gyártók és a tuningcégek üzleti modelljének.”

    A csőváz kinézetét az FIA szabja meg, így ez minden jármű esetében ugyanolyan lesz, azonban az, hogy ezekre a vázakra mi kerül, a csapatok és gyártók maguk határozhatják meg.

    „Ha összehasonlítjuk a jelenlegi Rally1-es autót az új WRC27-tel, valójában nagyon hasonlóak lesznek alakjukban és méretükben. A fő különbség az autó magassága lesz. A WRC27 20 milliméterrel magasabb lesz a nyilvánvaló biztonsági előny érdekében. De szélességben és más méreteiben nagyon hasonló lesz. Súly tekintetében a mostani és a jövőbeni autó is nagyon hasonló lesz.”

    „Ami a WRC27 dizájnját illeti, az nagyon hasonló lesz ahhoz, ami ma a Rally1-ben van, egy kis egyszerűsítéssel, hogy elkerüljük a drágább dizájnokat. Például acél ívek lesznek. A költségek csökkentését célzó egyszerűsítésen túl a karosszériaszabályozást az aerodinamikai teljesítmény – különösen a leszorítóerő – csökkentése is vezérelte, hogy az autók könnyebben hozzáférhetőek legyenek a fiatal pilóták számára.”

    „Az aszfalt specifikációjú autó 345 000 eurós költsége számunkra nagyon fontos cél, mivel ennek az autónak alkalmasnak kell lennie a regionális piacra. Jó üzleti modellt kell nyújtania a gyártóink számára.”

    Tuning

    Egy tuningolócégnek egyetlen gyártóhoz kell igazodnia, amely egy jelenleg homologizált autót üzemeltet, valamint a gyártók kötelesek értékesíteni az alkatrészeiket.

    Nem lehet különböző gyártók alkatrészeit válogatni, így egy Škoda váltójához párosított Toyota motor és az M-Sport Ford felfüggesztése sem lehetséges. Egy helyről veszed az összes alkatrészt, becsavarozod őket az FIA által beszerzett alvázba, majd azt csinálsz a panelekkel, amit akarsz.

    A tuningcégeknek 10 autót kell gyártaniuk, és fel kell készülniük arra, hogy ezek közül néhányat el is kell adniuk, hogy pontokat szerezhessenek a WRC-ben.

    Motor

    A motor a Rally2 specifikációnak megfelelően fog működni, 300 lóerővel. Egy másik motoralternatíváról is folynak viták.

    „A Rally2 motor használata már eldőlt, ezt a Motorsport Világtanács (WMSC) is jóváhagyta. Ez azonban csak egyik lehetőség. Arról is folynak viták, hogy bevezessünk egy sorozatgyártású autókon alapuló, sorozatgyártású motort. Ezt még finomítani kell a gyártókkal, hogy megtudjuk, jóváhagyjuk-e ezt a koncepciót a jelenlegi mellett vagy sem. A cél az, hogy alacsonyabb költségek mellett érjünk el teljesítményt.”

    A motornak, mint minden más kulcsfontosságú alkatrésznek, lesz költségplafonja, így az autó teljes ára a 345 000 eurós felső határon belül maradhat.

    2027-től a WRC27-autók és a Rally2-es autók egy kategóriában kapnak helyet, mindkét járművel az abszolút futamgyőzelmekért lehet harcolni, valamint az abszolút bajnoki címekért.

    Friss