KezdőlapWRCMartins Sesks sejtelmes nyilatkozatot tett a jövőjéről a WRC-ben

Martins Sesks sejtelmes nyilatkozatot tett a jövőjéről a WRC-ben

-

A tavaly az M-Sporttal fél szezont teljesítő Martins Sesks szavaiból az vehető ki, hogy hamarosan újra WRC-futamokon indulhat.

Martins Sesks a 11LV fogadóiroda által készített Sporta Rezims című műsor vendége volt, a lett pilóta pedig arról is beszélt, miért nem indul a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn, valamint a jövőjével kapcsolatban is érdekesen nyilatkozott.

„Egy ideális világban indultunk volna Monte-Carlóban, természetesen mindenki szeretne minden versenyen ott lenni, és teljes szezont futni a WRC-ben. Azonban a tavalyi szezon közepe nem sikerült nekünk valami erősen, és bár a Szaúd-Arábia Rallyn jól teljesítettünk, az már túl későn jött. Így a tárgyalások csak azután a verseny után kezdődtek, amikor már nehéz volt változtatni a terveken – mondta Sesks. – Így a Monte rajtlistáján nem vagyunk ott, de még tizenhárom forduló lesz utána. Készen állunk, aktívan dolgozunk, tervezzük a jövőt, és mindenkinek azt javaslom, hogy türelmetenül várja a következő versenyek nevezési listáját…”

Sesks várhatóan ismét az M-Sporttal folytathatja, miután a Hyundai a harmadik autójával kapcsolatban a tapasztalat mellett döntött, és három részmunkaidős pilótát szerződtetett Esapekka Lappi, Hayden Paddon és Dani Sordo személyében.

„Nem tagadom, hogy komolyan tárgyaltunk a Hyundiajjal, de mint mindenki látja, Hayden Paddon indul a színeikben a Montén. Nem vagyok különesebben bosszús amiatt, hogy nem indulok a szezonnyitón, mert elég nagy kihívást jelentő kaland lett volna először Rally1-es autóval szerepelni Monte-Carlóban – összegzett Sesks. –A Hyundai az idén a tapasztalatot választotta, aminek megvan a logikus magyarázata, hiszen ez a Rally1-es autók utolsó szezonja. Az összes versenyzőjüknek van tapasztalata ezzel az autóval, és a csapat is ismeri őket, és tudja, mire számíthat tőlük. Figyelembe véve, hogy a Toyota tavaly tizenkét versenyt nyert meg a tizenkettőből, a Hyundai szeretne visszavágni.”

Friss