Roope Korhonen merész célt tűzött ki azután, hogy rögtön az idei első WRC2-es versenyén, a Svéd Rallyn győzni tudott.
Roope Korhonen tökéletesen kezdte az évet, hiszen az első WRC2-es futamán azonnal győzni tudott a Rally2-es Toyotával. A Svéd Rally megnyerése után merész célt tűzött ki maga elé, és máris a WRC2-es világbajnoki címről beszélt.
„Jelenleg rendkívül erős csapatot alkotunk a Printsporttal. Jól sikerültek a tesztjeink, és ez már a harmadik alkalom volt, hogy Svédországban versenyeztünk a Toyotával – mondta Korhonen. – Ez a futam mindig is feküdt nekünk, így tudtam, hogy ha minden jól alakul, akkor biztosan a győzelemért küzdünk Mostanra már olyan szintre fejlődtünk, hogy elég jók vagyunk a győzelemhez.”
Korhonen tavaly a WRC2-ben és az ERC-ben is rajthoz állt a Toyotával Svédországban, mindkétszer második lett. Az ERC-ben a Rally Hungaryn győzött először, a WRC2-ben pedig Finnországban, a Toyota csapatfőnökét, Jari-Matti Latvalát megelőzve.
„Azt mondanám, hogy kétszer akkor nyomást jelentett az Ouninpohján Jari-Matti ellen versenyezni, mint most Svédországban – mondta a szűkszavű finn versenyző. – Az idén hét WRC-futam szerepel a programunkban, és már jól kigondoltuk, melyik hét futamon indulunk. A következő versenyem Horvátországban lesz. Biztosan nagy kihívás lesz, kevés aszfaltos versenyen indultunk eddig, de aztán murvás futamok is várnak ránk.”
Aszfalton továbbra is fejlődnie kell Korhonennek, és ez a jövő szempontjából mindenképpen fontos lépés. Horvátország mellett Portugáliában, Görögországban, Finnországban, és Észtországban biztosan rajthoz áll az idei szezonban.
„A kevésbé ismert murvás versenyek sem jelentenek túl nagy kihívást, mint például a görögországi futam – jelentette ki Korhonen. – Portugáliában már több éve versenyzünk, hiszem, hogy ott is az élmezőnyben tudunk harcolni. Ha jól működik az autó, és minden összejön, akkor biztosan ott leszünk a világbajnoki címért zajló küzdelemben.”
