back to top
2026. március 01. 16:04
Többi

    KezdőlapWRCAz M-Sport szerint ezen a területen kell még fejlődnie Martins Sesks-nek

    Az M-Sport szerint ezen a területen kell még fejlődnie Martins Sesks-nek

    -

    Richard Millener szerint Martins Sesks tempóját illetően nincs kétely, de egy fontos területen még mindig fejlődnie kellene.

    Martins Sesks már többször bizonyította laza felületen jó tempóját, hiszen több szakaszt is tudott már nyerni, ráadásul a tavalyi szaúdi WRC-szezonzárón csatában volt a győzelemért is, amíg defektek miatt ki nem esett.

    Richard Millener szerint a lett versenyző tempójára nem lehet panasz, ugyanakkor nagyon gyorsan hajlandó is feladni a küzdelmet, ha valami problémával szembesül.

    “Kétségtelen, hogy Martins-nak megvan a kellő sebessége, de még javítania kell a vezetési technikáján, valamint túl gyorsan is adja fel a küzdelmet probléma esetén – mondta az M-Sport csapatfőnöke a DirtFishnek. – Szaúd-Arábiában láthattuk, hogy nagyon gyorsan elveszti a motivációját probléma esetén. Persze, megértem, hogy így tesz, de tovább is küzdhetne még, ha bajba is került. Sosem lehet tudni, hogy a többi versenyzővel mi fog történni. Talán képes lett volna dobogóra állni, ha továbbra is koncentrál a vezetésre.”

    Az M-Sport szeretne segíteni a lett versenyzőnek, hogy még jobb teljesítményt tudjon nyújtani, az sem véletlen, hogy idén ugyanazt a programot fogja teljesíteni, mint tavaly.

    “Kap még időt az autóban, sok verseny vár rá, és ismerős futamokon vehet részt. Sokan mondják, hogy teljes szezont kellene mennie, hogy aszfalton is tudjon bizonyítani. Azonban a költségek korlátja miatt is kellett úgy döntenünk idén nem változtatunk a programján. Sokkal könnyebb olyan szakaszokon jól vezetni, amiket már ismer.”

    A technikás versenyeken is tanulnia kell Sesks-nek.

    “Tavaly például az Akropolisz Rallyn láthattuk, hogy nem tud olyan kimagaslóan vezetni, mint a gyors pályákon. Akkor inkább úgy vezetett, mint aki tanulja az autóját. Idén azonban ezeken a futamokon is javulást szeretnénk tőle látni. Azt tudjuk, hogy Finnországban vagy Észtországban nem lesz baj a sebességével, ugyanakkor szeretnénk, ha a többi versenyen is javulna a tempója és a teljesítménye.”

    Sesks legközelebb a Portugál Rallyn fog versenyezni május 7-10. között.

    - Hirdetés -

    Friss