back to top
2024. november 22. 10:40

KezdőlapF1Félig vakon, berúgva lett második, majd az autóból kiszállva összeesett
Patrick Depailler, Tyrrell, Emerson Fittipaldi, Copersucar, Holland Nagydíj, 1976
Fotó: Wikimedia Commons
F1

Félig vakon, berúgva lett második, majd az autóból kiszállva összeesett

By Majer Dániel

-

46 évvel ezelőtt ezen a napon, október 3-án rendezték az 1976-os Kanadai Nagydíjat, amely a világbajnoki cím szempontjából is igen nagy jelentőséggel bírt, ám végül nem az elmaradó James Hunt–Niki Lauda párharc, hanem a mezőny vagányának kikiáltott francia, Patrick Depailler hősies küzdelméről maradt emlékezetes.

Az 1976-os Forma-1-es szezonról alighanem sokaknak a Hajsza a győzelemért (Rush) című filmben is megénekelt Niki Lauda-James Hunt párharc ugrik be elsőként, amely előbbi nürburgringi balesete után a szezonzáró Japán Nagydíjig tartott, amelyen az osztrák emlékezetes módon inkább kiállt a szakadó esőben, a McLaren britjének ajándékozva ezzel a címet.

Két futammal a mindent eldöntő, Fudzsiban rendezett viadal előtt rendezték az az évi Kanadai Nagydíjat. A mezőny egy év kihagyás után tért vissza a Torontótól 100 km-re, az Ontario-tótól nem messze fekvő Mosport Parkba, hogy festői környezetben teljesítse a 80 körös futamot.

Az 1976-os idény Lauda és Hunt párharcáról marad emlékezetes

A versenyhétvége igencsak zaklatott légkörben indult, a Laudát a pontverseny második helyén öt pontos lemaradással követő James Huntot ugyanis nem sokkal azelőtt sikerült utólag kizárni a több mint két hónappal korábban rendezett Brit Nagydíjról (ugye, nem csak manapság nem mindig lehetünk biztosak a győztes kilétében egy futam leintésekor), ami azt jelentette, hogy a McLaren versenyzője hirtelen 17 pontos hátrányba került (9 pont járt akkoriban a győztesnek, Hunt tehát ennyit bukott, Lauda pedig kapott plusz három pontot, mert másodikból előrelépett elsőnek).

Mindez azonban nem akadályozta meg az első vb-címére hajtó britet abban, hogy a pénteki edzésektől kezdve meggyőző stílusban uralja a 4 km-s aszfaltcsíkot, és megszerezze a pole pozíciót a vasárnapi futamra. Ráadásul a Ferrarik csak küszködtek, és Lauda zsenije is csupán a 6. rajtkockát jelentette a vörösöknek, így Hunt bízhatott benne, hogy sikerül jelentősen hoznia az osztrákon a pontversenyben. „Nagyon csalódott vagyok, hogy semmilyen fejlesztés vagy tesztelés nem zajlott, amíg távol voltam. Nagyon messze vagyunk az elejétől” – füstölgött a Motorsport Magazin korabeli tudósításában az osztrák, utalva a nürburgringi balesete miatti kihagyásra, amelyből a kanadai futamot megelőző Olasz Nagydíjra tért vissza.

Ráadásul kitalálták, hogy a Ferrarik nem felelnek meg a szabályoknak, mert az autó hátulján levő olajhűtő nem a megfelelő pozícióban van, így péntekről szombatra a szerelők azzal tölthették az éjszakát, hogy szabályossá tették Lauda és Carlos Reutemann autóját.

A futamra nézve ennek azonban vajmi kevés jelentősége volt, Lauda az ötödik helynél előrébb egyszer sem tartózkodott, végül pedig felfüggesztéshibás autóval a 8. helyen jött be, azaz még pontot sem szerzett (akkoriban az első hatnak járt még csak), és, mivel Hunt nyert, 17-ről 8 pontra csökkent a Ferrari világbajnokának előnye.

Hunt végül behúzta a versenyt

Ám korántsem volt ez annyira sima győzelem Huntnak, mint azt az edzések előrevetítették. Az egy dolog, hogy Ronnie Peterson lerajtolta őt, és majdnem tíz körbe telt, mire meg tudta előzni a March svéd versenyzőjét, de nem sokkal később a hatkerekű Tyrrellt vezető Patrick Depailler is megtette ugyanezt, és a McLaren-Ford nyomába eredt.

A francia a 30. körre érte utol Huntot, innentől kezdve pedig a nyomában loholva mindent megtett, hogy valahogy elmenjen a mesterien, hiba nélkül vezető vb-aspiráns mellett. Az üldözőverseny egészen a 75. körig tartott, ekkor ugyanis Depailler hirtelen lelassult, Hunt pedig 3 másodpercre leszakította őt, végül pedig 6,3 másodperces előnnyel nyert.

Mint kiderült, a francia versenyzőtől a Tyrell P34-ese vette el a lehetőséget, hogy még egy utolsó nagy rohamot indítson, egy szivárgó válaszfal a feje mögött ugyanis azt eredményezte, hogy üzemanyag kezdett szivárogni a pilótafülkébe, ami csak a kisebb probléma lett volna, Depailler azonban ezután folyamatosan benzingőzt lélegzett be, amitől elkezdte igencsak rosszul érezni magát, végül pedig majdnem elájult. „A végére eléggé berúgtam, valamint a bal szememet is be kellett csuknom. Szerencsére az égető fájdalom a hátamban, amit az ülésbe ömlő üzemanyag okozott, elég volt ahhoz, hogy ébren tartson” – nyilatkozta utólag a szó szerint megrészegült, hősies helytállásáért később díjat kapó Depailler, hozzátéve, hogy a végén már teljesen automata üzemmódban vezetett.

Depailler-tól már az is hatalmas tett volt, hogy nem adta fel a versenyt

Hogy milyen állapotba került, azt a kívülállók csak akkor tudták meg, amikor kiszállt az autójából, majd azon nyomban összeesett. Ezután kórházba vitték. De nemcsak ő szorult orvosi ellátásra, a versenyt megnyerő Huntnak ugyanis a levezető körben sikerült nekimennie egy korlátnak…

Depailler természetesen felépült, később pedig két futamot is nyert az F1-ben, egyet a Tyrrell, egyet pedig a Ligier színeiben. Igazi fenegyerek volt, aki csak a jelennek élt (rendszeresen dohányzott és teljes lelki nyugalommal borozgatott akár a futamok előestéjén is), ami miatt mindenki imádta, viszont olykor igencsak hátráltatta ez a fajta életvitel. Lehet, hogy még ma is élne, ha nem töri össze magát siklóernyőzés közben, a kihagyása után a Ligier pedig nem akar belőle második számú pilótát csinálni Jacques Laffite mögött.

Depailler köszönte szépen, ebből nem kért, és inkább aláírt az Alfa Romeóhoz. Mint kiderült, ez lett a végzete: az 1980-as Német Nagydíj előtti teszten, Hockenheimben, felfüggesztéshiba miatt 280-as tempónál kiegyenesítette a hírhedt Ostkurvét, és a szalagkorlátba csapódva szörnyethalt.

Friss

Copyright © 2024 TRP Media Holding Kft.