Korábbi világbajnokok is keresztülmentek már azon, amin az idén Sebastian Vettel, azaz úgy hagytak ott egy istállót, hogy az a következő szezonban jelentősen feljavult.
Sebastian Vettel nemrég bevallotta, hogy egyértelműen könnyebb lenne számára a visszavonulás, ha az Aston Martin nem javult volna ekkorát az idei évre. A csapattal két szezont lehúzó, ez alatt rendre a középmezőnyben tanyázó négyszeres világbajnok mindössze egyetlen dobogós helyezést ért el a silverstone-i gárdával (a 2021-es Magyar Nagydíjon szerzett második helyet nem tarthatta meg, így hivatalosan csak az az évi Azeri Nagydíj számít ebbe a statisztikába), az őt váltó Fernando Alonso pedig csupán három futam alatt ennek a tripláját gyűjtötte be.
Vettel eközben állítja, az „új” életének élvezete felülírja a bosszúságot, amit amiatt érezhetne, hogy ha marad, most ő arathatná le a csapattal az elmúlt két évben végzett munka gyümölcsét.
Eközben nem a 35 esztendős pilóta az egyetlen olyan világbajnok vagy korábbi futamgyőztes, aki végignézi, hogy valaki más győz a helyén. A The-Race.com összegyűjtötte, hogy kik jártak még hasonló cipőben.
Michael Schumacher – Mercedes
Vettellel bizonyos szempontból pont ugyanaz történt, mint ami példaképével és barátjával, a Mercedestől 2012-ben végleg visszavonuló Michael Schumacherrel. A hétszeres világbajnok remek formában kezdte harmadik szezonját a brackley-i istállóval, ám az eredmények az elképesztő balszerencse-sorozat miatt nem jöttek.
A 43 esztendősen is rendkívül magas szinten teljesítő, az időmérőkön a négy évvel később Lewis Hamiltont legyőző Nico Rosberggel pariban levő veterán Vettelhez hasonlóan hosszabbíthatott volna, ám miután túl sokáig vacillált, a Mercedes lépett, és leigazolta a McLarentől Hamiltont.
Schumacher így 2013-ban végignézhette, ahogy a Mercedesnél az elmúlt években végzett munkája kezd beérni, és a csapat az ötödik erőből a második legjobb istállóvá lép előre. Hogy 44 évesen is tartani tudta-e volna a lépést Rosberggel, az már sosem derül ki, de az biztos, hogy néhány dobogós helyezést, és talán győzelmet vagy győzelmeket is hozzátehetett volna pályafutása így is lenyűgöző eredménysorához.
David Coulthard – Williams
A skót azon versenyzők közé tartozott, akik rendre jó döntéseket hoztak a karrierjük során, így elmondhatta magáról, hogy 15 F1-ben töltött szezonjából 9-ben győzelemre képes autóban ült, amelyekkel összesen 13 győzelmet szerzett. Ám miután az 1995-ös idényt követően elhagyta a Williams-t és a McLarenhez igazolt, joggal merülhetett fel benne: mi lett volna, ha marad az 1996-ban és 1997-ben is világbajnoki címet nyerő istállóban?
Az 1995-ös szezonban Damon Hill mögött harmadik lett az összetettben, és tempóban abszolút felvette a versenyt a több ki nem kényszerített hibát is vétő angollal, ami miatt joggal feltételezhetjük, hogy 1996-ban harcban lett volna a világbajnoki címért a minden tekintetben a mezőny többi autója fölé növő FW18-assal. Sőt, akár 1997-ben is megtehette volna ezt, hiszen a Williams a 96-os szezon után elküldte Hillt, így Coulthardnak Jacques Villeneuve érkezése esetén is lehetett volna helye.
Persze így sem panaszkodhat, hiszen a McLarennél sem volt rossz sorsa, ám utólag nézve alighanem a Williamsnél maradás jelentette volna számára a legjobb esélyt ahhoz, hogy világbajnok legyen. Végül egy 2001-ben elért összetett 2. hely lett a legjobb eredménye az F1-ben töltött 15 szezonja alatt.
Pályafutását a Red Bullnál fejezte be, és miután 2008 végén szögre akasztotta a sisakot, az energiaitalosok 2009-ben középcsapatból élmenővé léptek elő, harcban voltak mindkét vb-címért és hat versenyt nyertek. A 37 esztendős skót azonban emiatt már nem bánkódhat, hiszen amennyiben nem vonul vissza, a Red Bull valószínűleg akkor is félreállította volna őt azért, hogy előléptethesse Sebastian Vettelt a Toro Rossóból.
Coulthard 1995-ben a Williamsszel
Jarno Trulli – Renault
A Fernando Alonso Lewis Hamilton utáni legkeményebb csapattársának tartott olasz 2003-ban és 2004-ben versenyzett a Renault-nál, utóbbi esztendőben a Monacói Nagydíj megnyerésével pedig megszerezte pályafutása első és egyetlen F1-es győzelmét. Trulli a 2004-es szezon feléig jóval keményebb feladat elé állította a spanyolt, mint a 2005-ös szezonra Alonso mellé szerződtetett Giancarlo Fisichella, ám miután a Francia Nagydíjon az utolsó előtti kanyarban bukta el a dobogót, a formája elkezdett lefelé ívelni, ami végül oda vezetett, hogy még az idény vége előtt átigazolt a Toyotához, a helyét pedig Jacques Villeneuve vette át.
Trulli a Beyond the Grid podcast vendégeként azt állította, hogy amint megszűnt a harmónia közte és a csapatfőnök Flavio Briatore között, az olasz üzletembert többé nem érdekelte honfitársa jövője, akit ráadásul még csak nem is ő menedzselt. A váltás tehát elkerülhetetlen volt, de Trullinak akkor is nehéz lehetett végignézni, ahogy Alonso megnyeri a 2005-ös és 2006-os vb-címet, miközben ő a Toyotával még csak futamgyőzelmet sem szerzett.
Trulli 2004-es monacói győzelme után
Jacques Villeneuve – BAR-Honda
Villeneue 2004-es renault-s beugrása utáni Sauberhez szerződése szintén tartozhatna azok közé a csapatváltások közé, amelyek nem sültek el a legjobban, de a kanadai csapnivalóan gyengén szerepelt az enstone-iaknál, így soha nem merült fel reális opcióként a neve 2005-re. Ugyanígy nem sok realitása volt annak, hogy az 1998-as szezon után maradjon még a Williamsnél, és kivárja, mire a BMW 2001-es érkezésével ismét futamgyőzelemre képes autót kap, vagy annak, hogy további egy vagy két évet lehúzzon a BMW-Saubernél, ahonnan a 2006-os idény közben rúgták ki.
Ezért a kanadai legnagyobb elszalasztott lehetősége inkább az, hogy 2003 végén kigolyózta magát a BAR-Hondától azzal, hogy kikapott újdonsült csapattársától, Jenson Buttontól, és a Japán Nagydíj előtt kilépett, miután megtudta, hogy a 2004-es szezonra amúgy sem tartják meg. Pedig amennyiben jobban teljesít, és 2004-ben is a BAR-nál marad, a mezőny második legjobb autójában ülhetett volna, amellyel Button és Szato Takuma 11 dobogós helyezést ért el.
Villeneuve a 2003-as indianapolisi verseny után otthagyta a BAR-t
Pastor Maldonado – Williams
Az F1 egyik legnagyobb autótörője hajmeresztő mutatványai és olykor megsüvegelendő villanásai mellett a 2012-es Spanyol Nagydíj megnyerésével írta be magát a sportág történelmébe, noha utólag nyilvánvalóvá vált, hogy a Williams FW35-össel ennél több kiugró eredményt is el lehetett volna érni, ha a Maldonado-Bruno Senna kettősnél jobb párosa van a grove-i alakulatnak.
A 2013-as szezonra azonban a Williams visszaesett, Maldonado pedig összeveszett a csapatvezetéssel, aminek az lett a vége, hogy 2014-re átigazolt a Lotushoz. A döntés katasztrofálisnak bizonyult, hiszen a hibrid-éra beköszöntével a Mercedes erőforrásaiból profitáló Williams rendszeresen a dobogón végzett és harmadik helyen zárt a konstruktőri pontversenyben, míg a Lotus 10 ponttal csak nyolcadik lett.
A 2015-ös szezon sem lett sokkal fényesebb a venezuelainak, akinek három darab hetedik hely volt a legjobb eredménye. Az év végén meg is köszönték neki a részvételt.
Maldonado 2013-ban
John Watson – McLaren
Watson 1979-ben, futamgyőztesként igazolt a McLarenhez, ahol végül F1-es pályafutása hátralevő éveit töltötte. A brit versenyző úgy vélte, 1980-ban „undorító” és „tiszteletlen” módon bántak vele, ennek ellenére 1981-ben ő lett a csapat első számú versenyzője, miután Alain Prost átigazolt a Renault-hoz. 1982-re azonban a visszavonulásból visszatérő Niki Lauda érkezésével változott a helyzet, és miután két idényt lehúztak közösen (Watson három versenyt nyert ezalatt, az utolsót, az 1983-as Long Beach-i futamot a 22. helyről rajtolva), 1984-re nem maradt neki hely az istállóban.
Mégpedig azért nem, mert a Renault kirúgta Prostot, a McLaren pedig úgy döntött, újra szerződteti a franciát. Mindezt úgy, hogy Watson korábban azért várt ki a szerződéshosszabbítás aláírásával, mert úgy számolt, hogy nem lesz elérhető toppilóta a versenyzői piacon. Csakhogy lett, Watson F1-es karrierje pedig lényegében véget ért azelőtt, hogy learathatta volna az ő és Lauda által elvégzett munka gyümölcseit, hiszen 1984-től kezdve az 1987-es szezont leszámítva 1992-ig minden évben McLaren-pilóta lett a világbajnok.
Watson egy versenyen azért még indult, 1985-ben ő ugrott be a sérült Lauda helyett az Európa Nagydíjon, ahol a hetedik helyen végzett.
Watson a Long Beach-i dobogó tetején
Jenson Button – Williams és Renault
A 2009-es világbajnokra karrierje elején különösen jellemző volt, hogy rosszkor volt jó helyen. 2000-es bemutatkozó évét követően lecserélték Juan Pablo Montoyára, így már nem élvezhette ki a 2001-től élcsapattá váló, abban az évben négy versenyt is nyerő Williams-t.
A fiatal brit ezután a 90-es évek közepi sikereit meg sem közelítő Renault-hoz igazolt, ahonnan a 2002-es szezon után távozott. A helyére érkező Fernando Alonso ezt követően 2003-ban pole pozíciót szerzett és futamot is nyert a Hungaroringen, majd miután 2004-ben a Ferrari mindenkit elhomályosított (Jarno Trulli azért így is nyert egy futamot abban az évben is a franciáknak), a spanyol a 2005-ös és 2006-os világbajnoki címet is behúzta.
Eközben Button a BAR-Hondánál építette újra sikeresen a karrierjét, ahol végül csak révbe ért, hiszen az előbb Hondává, majd Brawn GP-vé átvedlő csapattal lett világbajnok 2009-ben.
Button 2002-ben, a Renault színeiben
Fernando Alonso – Ferrari
A kétszeres világbajnok spanyol öt szezon után, 2014-ben dobbantott a Ferraritól, amiért senki nem hibáztatta, hiszen a Scuderia borzasztóan kezdte a hibrid-korszakot. Ezért a spanyol inkább visszament ahhoz a McLarenhez, amelytől igen viharos körülmények között jött el 8 évvel korábban, de csöbörből vödörbe került, hiszen az F1-be 2015-ben visszatérő Hondával igazi katasztrófafilm vette kezdetét Wokingban.
A Ferrari pedig eközben összeszedte magát, és az Alonso helyére érkező Sebastian Vettel három versenyt is nyert 2015-ben (a vörösök lettek az egyetlen csapat, amely a Mercedesen kívül nyerni tudott), majd 2017-ben és 2018-ban is harcban volt a világbajnoki címért. Sokan gondolják úgy, hogy amennyiben nem a négyszeres világbajnok, hanem az akkor még mindig a McLarennél szenvedő spanyol ült volna a Ferrariban, most nem 2008-ig kellene visszamenni a Ferrari legutóbbi világbajnoki címét keresve.
Thierry Boutsen – Williams
A belga versenyző 1989-ben csatlakozott a Judd-motorokról Renault-erőforrásokra váltó, ezzel jelentős teljesítményugrást bemutató csapathoz, de a szezon előtt elszenvedett tesztbaleset miatt egy éven át nem volt 100%-os állapotban. Két versenyt viszont így is nyert, majd 1990-ben emlékezetes módon verte vissza Ayrton Senna támadásait a Hungaroringen, hogy ott is első legyen.
Ám miután a dobogóról visszatért a garázsba, már senki nem volt ott, Boutsen pedig ekkor döbbent rá, hogy a szezon végén távoznia kell majd a csapattól. Hiába volt általában gyorsabb, mint Riccardo Patrese, végül a visszavonulásból visszacsalogatott Nigel Mansell foglalta el a helyét 1991-re. Abban az évben Ayrton Senna és a McLaren még erősebbnek bizonyult, ám 1992-ben a Williams világbajnok lett Mansell-lel.
Boutsen az 1990-es Magyar Nagydíj megnyerése után