A Monacói Nagydíj jelentheti az első (és egyetlen?) komoly próbatételt a Red Bull számára az idén. Lehet, hogy az energiaitalos istálló a Williamshez és a Ferrarihoz hasonlóan itt veszíti el az esélyt arra, hogy megnyerje az összes versenyt az adott szezonban?
Miután a Red Bull megnyerte az idei szezon első öt futamát, egyre reálisabbnak tűnik az esély arra, hogy az energiaitalos csapat az idei összes versenyt behúzza (ilyen eddig egyszer, 1952-ben fordult elő az F1-ben), hiszen jelenleg akkora a fölénye, hogy ez is bőven benne van a pakliban. Monacóban azonban mindig van esély egy kis (vagy nagy) kavarodásra, miként azt az 1992-es vagy a 2004-es szezon is bizonyítja, amelyekben nemhogy egy csapat, hanem egyetlen versenyző, Nigel Mansell, illetve Michael Schumacher dominálta az első öt nagydíjat, hogy aztán a Hercegségben véget érjen ez a széria.
Miként az idén és 2004-ben, 1992-ben is a szezon hatodik futamát rendezték Monacóban. Az első ötöt Nigel Mansell nyerte Adrian Newey aktív felfüggesztéssel szerelt FW14B-jében úgy, hogy mindegyiken a pole-ból rajtolt. Fölényét jól mutatja, hogy az időmérőn addig senki sem tudott 8 tizeden belülre kerülni hozzá képest, míg kétszer 1, egyszer pedig 2 másodpercnél is nagyobb előnnyel lett az övé az első rajtkocka.
A 38 évesen első vb-címét hajszoló brit Monacóban is utcahosszal lett első az időmérőn, és négy kör után már 5 másodperccel vezetett a Riccardo Patreset megelőzve második helyre felkapaszkodó Ayrton Senna előtt. Miután a lekörözött Michele Alboreto közvetlenül Senna előtt pördült meg a Mirabeau-ban, a háromszoros világbajnok 10 másodpercet bukott, hátránya pedig 25 másodpercre nőtt, ám aki ekkor elkönyvelte az újabb Mansell-győzelmet, az korán tette, hét körrel a vége előtt ugyanis egyszer csak leült a Williams bal oldala, Mansell pedig defektre gyanakodva rögtön a bokszba hajtott.
Noha mind a négy kerék épnek tűnt (később kiderült, hogy az egyik anya lazult meg), a csapat lecserélte őket és visszaküldte a pályára a britet, aki viszont ezzel elveszítette az első helyet. Az új gumiknak és az egyébként is gyorsabb autójának köszönhetően Mansell 3 kör alatt ledolgozta 7 másodperces hátrányát és szó szerint ráesett a McLarenre, Senna azonban a szűk pályát kihasználva kiszélesítette az autóját és minden létező helyen blokkolta a Williams-t, majd ötödször is nyert a Hercegségben.
A Williams aztán később még négyszer is vereséget szenvedett a szezonban, és a 16 versenyből „csak” 11-et nyert, de Monacóban szállt el az esélye arra, hogy az összes 1992-es futamot behúzza.
Az 1992-es Monacói Nagydíj rövid összefoglalója:
#OnThisDay in 1992 🗓️
A street fighting masterclass from Mansell and Senna 👏
Mansell led for 70 laps before a loose wheel nut caused him to pit
And despite a superhuman effort, he could find no way past Senna 😓#F1 pic.twitter.com/d1b64N5Gn2
— Formula 1 (@F1) May 31, 2018
Schumacher a falban
Miként a Ferrarinak is 2004-ben, azzal a különbséggel, hogy a maranellóiak nem egy banális hiba miatt bukták el a Monacói Nagydíjat. Schumacher csak az ötödik helyre kvalifikált, ami részben a nehezebb autójának, részben az F2004-es gumikezelésének volt betudható. A megtankolt kocsit kihasználva a rajt után a hatodik helyre visszaeső hatszoros világbajnok tovább kint maradt az első kiállások során, mint az előtte autózók, amivel feljött a harmadik helyre, majd amikor Fernando Alonso az alagútban összeütközött a lekörözött Ralf Schumacherrel, újabb pozíciót nyert.
A baleset miatt beküldött Safety Car alatt a vezető Jarno Trulli aztán másodszor is kiállt, míg Schumacher kint maradt, mert Ross Brawn úgy vélte, inkább meg kell próbálniuk rámenni a győzelemre azzal, hogy a német 17 kör alatt 17 másodperces előnyt autóz ki az olasszal szemben, hogy a második cseréje után a Renault elé térhessen vissza.
Hogy ez sikerült-e volna neki, azt viszont már nem tudhattuk meg, a biztonsági autós fázis utolsó körében a gumikat és fékeket melegítő Schumachert ugyanis az alagútban a falba tette a mögötte körhátrányban ugyanezt csináló Juan Pablo Montoya. Az F2004-es három keréken még visszatért a bokszba, de természetesen megjavítani nem lehetett, így Schumacher és a Ferrari makulátlan mérlege odalett, a versenyt pedig az élete első és egyetlen győzelmét szerző Trulli nyerte. A német a garázsban oda is vágta a falhoz a sisakját frusztráltságában.
Mindenről az időmérő dönthet
Hogy a Red Bull-lal is történik-e valami hasonló az idén, és az ő szériájuk is megszakad-e, azt egyelőre nehéz megmondani, de a pénteki edzésnap azért szolgáltat némi kapaszkodót. Miután Max Verstappen az első szabadedzésen vezethetetlennek titulálta a huplikon össze-vissza pattogó RB19-est és 9 tizeddel maradt el az első helyen végző Carlos Sainztól, a második tréingre emeltek a kocsi elülső hasmagasságán, a címvédő pedig elfoglalta jól megszokott helyét a tabella élén.
Mivel Monacóban minden más pályánál kisebb a jelentősége a versenytempónak, minden bizonnyal a Red Bull is felhagy azzal a trenddel, hogy feláldoz némi egykörös tempót a futam oltárán. Ehelyett a legfontosabbnak azt fogják tartani, hogy megszerezzék a pole pozíciót, majd ezt a helyezést megőrizzék a rajt után. Innen már „csak” azt kell kivédeni, hogy a mögöttük autózók eléjük vágjanak a normál esetben (biztonsági autó és/vagy piros zászlós megszakítás nélkül) egy kiállásos versenyen.
Mark Hughes a The-Race.com-on írt elemzésében kiemeli, hogy az elévágás kivédésének általános módszere itt az, hogy az első etapban a lehető leglassabb tempót kell diktálnia az élen haladónak (amit könnyebben tud megtenni, mint máshol, hiszen gyakorlatilag lehetetlen előzni), egyben tartva ezzel a mezőnyt, mert így a hátrébb haladók nem fognak tudni szabad pályára visszatérni a kerékcseréjüket követően.
A Ferrari jól kezdett, de Sainz autót tört, a Mercedes szenvedett a monacói nyitányon
Tehát tényleg minden a pole pozíció megszerzésén múlhat, amiért óriási csata várható ma. Verstappen kevesebb mint fél tizedes pénteki előnye semmire sem garancia, és a legvalószínűbb az, hogy nem az autók és a beállítások, hanem a pilóták aktuális teljesítménye dönt majd. Ebből a szempontból pedig a szombatonként legtöbbször valami extrát előhúzó – vagy a falnak rohanó – Charles Leclerc drukkerei bizakodhatnak, már csak azért is, mert az utóbbi két évben a monacói pilótáé volt a pole a hazai versenyén (jóllehet, 2021-ben ebben a balesete is közrejátszott).
És persze akkor még nem említettük az utcai pályákon rendre jól teljesítő Sergio Pérezt, vagy a pénteken szintén gyors Carlos Sainzot, hogy az Aston Martinnal ugyancsak jól mozgó Fernando Alonsóról ne is beszéljünk. Jelen állás szerint bármelyikük odaérhet az időmérőn az első helyre – miközben az átépített Mercedes egyelőre nem tűnik elég gyorsnak ehhez –, azzal pedig a vasárnapi verseny első számú esélyesévé lép elő.