Damon Hill nem volt túlzottan elragadtatva attól, hogy Ayrton Sennával egy csapatban fog versenyezni. Noha egyidősek voltak, Hill még újoncnak számított, amikor 1993-ban Senna a maga kimért, csendes módján letolta, az 1996-os világbajnok pedig a könyvében is egyértelművé tette, hogy voltak fenntartásai a brazillal szemben.
Napra pontosan 20 évvel ezelőtt, 1993. október 11-én jelentette be a Williams-istálló, hogy az 1994-es szezonban az Ayrton Senna–Damon Hill párossal áll rajthoz, utóbbi azonban nem fogadta kitörő lelkesedéssel, hogy a háromszoros világbajnok csapattársa lesz. A Sennával egyidős, mégis csupán második teljes szezonjára készülő Hill azt mondta: „vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy egy ennyire erős és motivált pilóta mellett vezessek, mint Ayrton”, majd hozzátette, hogy „nem lehet könnyen demoralizálni vagy összetörni” őt, mármint Hillt.
Persze a brit pilóta már azért is hálás lehetett, hogy egyáltalán a Williams megtartotta őt, a szezon közben ugyanis elég sokat spekuláltak arról, hogy hiába nyújtott jó teljesítményt Alain Prost szárnysegédjeként, meg kell válniuk tőle, hogy helyet csináljanak a brazilnak. Prost azonban negyedik világbajnoki címével a tarsolyában inkább visszavonult, mintsem, hogy ismét egy csapatba kerüljön Sennával, ami megnyitotta az utat Hill előtt. Az 1993-as idény végére háromszoros futamgyőztessé váló brit végül csak négy alkalommal lehetett Senna csapattársa, mielőtt a brazil klasszis az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon életét vesztette.
Senna és Hill az 1994-es Williams bemutatóján
Ezért lehettek ellenérzései
Persze ennyi idő alatt is rengeteget tudott tanulni a kor legnagyobb sztárjától, viszont a közös előéletük kapcsán azt is meg lehet érteni, hogy miért ódzkodott egy kicsit a braziltól. Senna ugyanis megtette, amit oly sokakkal (többek között Eddie Irvine vagy Michael Schumacher is tudna erről mesélni), azaz az első adandó alkalommal rendre utasította Hillt, amikor úgy érezte, az újonc fenyegetést jelenthet rá.
Ez Graham Hill fiával az 1993-as San Marinó-i Nagydíjon történt meg. „A fejem fölött zajló politizálás ellenére az önbizalmam elkezdett nőni – emlékezett vissza önéletrajzi könyvében Hill arra, hogy miként rázódott bele a szerepébe az első williamses és egyben teljes F1-es szezonját jellemző döcögős kezdet után. – Imolában én voltam a leggyorsabb a pénteki időmérőn, végül pedig az első sorból rajtoltam és vezettem a versenyt. Annyi mérföldet tettem meg ezen a pályán tesztpilótaként, így pontosan tudtam, mit csináljak, ha üres előttem a pálya. Nagyon kényelmesen éreztem magam az élen, jobban, mint a nehéz brazíliai futamon. Bizonyos szempontból olyan volt, mint visszaülni a biciklire.”
„Az emberek úgy képzelik el a versenyzést, hogy üldözünk valakit, aki az élen halad, de vezetni teljesen más tészta. Neked kell eldöntened, hogy milyen legyen a tempód, mivel senki sem tudja megmondani, hogy mennyire gyors az elég gyors. Még ha ez egy grand prix is volt, és nem motoros bajnoki forduló (Hill korábban motorversenyző volt – a szerk.), mégis ugyanaz volt a lényeg: amint az élre állsz, leszeged a fejed, nyomod neki, és reménykedsz, hogy senki nem jelenik meg a tükrödben.”
Hill Imolában, 1993-ban
De nem sokkal később megjelent, ugyanis amikor Hill az élmezőnyből utolsóként állt ki slick gumikért (felszáradó pályán, esőgumin kezdődött a verseny – a szerk.), a bokszból visszatérve Senna és Prost párosa tűnt fel közvetlenül mögötte. „Magam mögött tartottam őket a Tosa-kanyar előtti padlógázas szakaszon, de a balosból kifelé kissé szélesen fordultam egy nedves folton, és hirtelen a harmadik helyen találtam magam. A dühös kísérleteim a pozícióm visszaszerzésére 10 körön át tartottak, majd kipördültem, mivel gondjaim akadtak a fékekkel. De már elmondhattam magamról, hogy tudom, miként kell rácsukni az ajtót Sennára.”
A brazil azonban nem hagyta ezt annyiban, és magához rendelte Hillt a verseny után. „A futam után a menedzsere, Julian Jacobi eljött a Williams-motorhome-ba, és azt mondta, hogy Ayrton beszélni akar velem. »Ez érdekes lesz«, gondoltam, »Maga a mester fog nekem leckét adni.« Amikor beléptem a motorhome-jába, olyan volt, mintha a pápához érkeztem volna audienciára. Ott ült, nem nézett közvetlenül rám, de világosan végiggondolta, hogy mit fog mondani abban a lassú, igen megfontolt stílusában.”
„Én végig azon gondolkodtam, hogy »Gyerünk akkor. Essünk neki…« Azzal indított, hogy »Te fiatal vagy«, én meg arra gondoltam, hogy »Ugyanannyi idős vagyok, mint te!«, de folytatta. »Új vagy a sportban, óvatosnak kellene lenned. Gondolkodj a dolgokon és azon, ahogyan vezetsz. Ez egy veszélyes sport.« Tisztelettel hallgattam, majd amikor befejezte, azt mondtam, »Kösz, Ayrton, de nem hiszem, hogy bármi olyat tettem, amit ne láttam volna már tőled.« Megköszöntem neki a beszélgetést, és azt mondtam, hogy észben tartom a szavait, majd némi elégedettséget érezve eljöttem. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy valamit jól csinálhattam, ha kaptam egy csendes leszúrást a nagy embertől.”
Az 1993-as szezon során aztán nem akasztották össze többször a bajszukat, sőt, miután Senna a Monacói Nagydíjat megnyerve letaszította Graham Hillt a legtöbb hercegségbeli versenyt nyerő pilóták örökranglistájának első helyéről, a 2. helyen végző Hill a sajtótájékoztatón az apja nevében gratulált neki, amit Senna kézfogással honorált. Könyvében azonban Hill megjegyezte, hogy azért az apja nem biztos, hogy nagy rajongója lett volna a brazilnak. „Azt mondtam neki, hogy biztos vagyok benne, hogy az apám örülne, hogy egy olyan versenyző döntötte meg a rekordját, mint Ayrton, de ugyanennyire biztos voltam benne, hogy nem lett volna ennyire támogató Senna minden, pályán végrehajtott cselekedetével. Ayrton briliáns, de esetenként nagyon mérges versenyző volt.”
Senna: Te nem autóversenyző vagy, hanem egy kiba..ott idióta!