back to top
2024. november 22. 04:52

KezdőlapF1Súlyos balesete késztette korai visszavonulásra a versenyzőt, akinek egy legendát köszönhet az...

Súlyos balesete késztette korai visszavonulásra a versenyzőt, akinek egy legendát köszönhet az F1

-

16 éve ezen a napon hunyt el Jimmy Stewart, aki maga is részt vett egy Forma–1-es futamon, de sokkal inkább Sir Jackie Stewart bátyjaként ismert. A néhai brit pilóta nagy szerepet játszott öccse pályafutásának elindításában, később viszont neki volt szüksége segítségre testvérétől.

Vannak olyan egykori versenyzők, akik nem pilótaként hagytak igazán nyomot a Forma–1-ben, illetve az egyetemes autósportban. Közéjük tartozik az éppen 16 évvel ezelőtt elhunyt Jimmy Stewart is, akinek azonban nem csapatfőnökként vagy -tulajdonosként, netán sportvezetőként vagy menedzserként van öröksége, hanem, mondhatni, egyszerű családtagként, hiszen ő indította el öccsét a legendává válás útján.

James Robert Stewart 1931. március 6-án, a skóciai Miltonban született. Apja Bob, motorversenyző volt, és a rendkívüli veszélyessége miatt máig híres-hírhedt Man-szigeti TT-n is elindult. Emellett egy Jaguar-autókereskedést üzemeltetett, idősebbik fia pedig itt kezdett el dolgozni. Ahogyan később a Jimmynél nyolc évvel fiatalabb Jackie is.

Az idősebbik fivérnek lehetősége volt vezetni azokat az autókat, amelyek újonnan érkeztek meg a kereskedésbe. A „bejáratás” túlságosan is „jól” sikerült, ugyanis gyakran volt szükség olajcserére, mielőtt az új tulajdonos megkapta volna a kocsit. Mindenesetre így megismerkedett az autóvezetéssel, és már csak egy lépésre volt a versenyzéstől.

Először 1950-ben, egy hegyi futamon indult el egy MG TC volánja mögött, majd a következő két évre Healey Silverstone-ra váltott, és győzelemig, valamint dobogókig jutott. Ezzel párhuzamosan mérnökként teljesített szolgálatot, ami normál esetben igencsak megnehezítette volna a versenyzést, de szerencséjére a parancsnoka rajongott ezért a műfajért, így Stewart a hétvégékre rendre kimenőt kapott.

Teljesítménye felkeltette David Murray figyelmét, aki 1952-ben elindult a Brit Nagydíjon egy Cooper T20-assal. Mindezt az Écurie Écosse színeiben tette, amelynek társalapítója volt. A skót üzletember felkereste Bob Stewartot, és felajánlotta neki, hogy ha megveszik az egyik C-típusú Jaguarját, akkor fia lehetőséget kap az 1953-as szezonra.

Az akkor 22 éves pilóta több győzelmet és dobogós helyezést szerzett a különböző eseményeken, a csúcspont pedig élete egyetlen F1-es világbajnoki futama, a Brit Nagydíj volt. Pontosabban inkább lehetett volna, hiszen a tizenötödik helyről indulva egészen a hatodik pozícióig küzdötte fel magát, ám a 90 körös viadal 80. körében megpördült a nedves pályán, és kénytelen volt feladni a küzdelmet. Kiesése után kritikusai azzal vádolták, hogy a képességeihez mérten túl gyorsan ment, mire ő azzal vágott vissza, hogy az autóhoz volt túl gyors.

Az 1954-es idény a Buenos Aires-i 1000 kilométeres versennyel kezdődött, amelyen névrokonával, Ian Stewarttal alkotott egy párost. A futam kieséssel végződött számukra, de aztán az otthoni versenyeken több győzelem és dobogó is összejött az ifjabbik skót pilótának. Júniusban viszont véget ért a szezonja, amikor egy Aston Martin DB3S volánja mögött ütközött Pierre Meyrat Talbot-jával: ennek eredményeképpen Stewart kiesett az autóból, amely totálkárosra tört, ő pedig eltörte a karját.

Az 1955-ös idény kiválóan indult számára, hiszen második lett a silverstone-i International Trophy túraautós kategóriájában. Stewartot csak az akkori F1-es futamgyőztes és későbbi világbajnok, a szintén Jaguar Mark VII-est hajtó Mike Hawthorn tudta legyőzni, de a leintésig üldözte az angol pilótát. Ennek láttán a brit márka sportautócsapatának menedzsere, Lofty England arra kérte őket, hogy alkossanak egy párost az az évi Le Mans-i versenyen, mondván, „úgy gondolom, hogy ti ketten fel tudjátok venni a versenyt a Mercedest [hajtó Juan Manuel] Fangio és [Stirling] Moss sebességével”.

Stewart azonban egy hónappal a megmérettetés előtt hatalmas balesetet szenvedett a Nürburgringen: miután felborult, és fejjel lefelé állt meg, tíz percig nem kapott segítséget. Ekkor Mossnak gyanússá váltak a féknyomok, és miután megállt, észrevette ellenfelét, és segítséget nyújtott neki. Karja ismét súlyosan eltört, és az orvosok közölték vele, hogy ha ez még egyszer előfordul, akkor elveszítheti a kérdéses végtagját. Stewartnak azt tanácsolták, hogy ne induljon Le Mans-ban, aminek ő olyannyira eleget tett, hogy azonnali hatállyal visszavonult.

Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy vajon akkor is megtörtént volna-e az autósport történetének legszörnyűbb tragédiája, ha Hawthorn párja Ivor Bueb helyett valóban Stewart. Mint ismert, az 1958-as világbajnok manővere után Pierre Levegh autója lényegében felrobbant, és darabjai a lelátóra repültek, ami a francia pilóta, valamint több mint 80 néző halálát okozta. A kérdésre a válasz az, hogy alighanem ilyen téren semmi nem változott volna, mert ez még az első etap során történt, vagyis azelőtt, hogy a Jaguar pilótát cserélt volna, vagyis ebből a szempontból nem volt jelentősége a csapattárs személyének.

Stewart a családi kereskedésben helyezkedett el, néhány évvel később viszont ismét egy versenyautó volánja mögött tűnt fel. Ekkor az Oulton Parkban tesztelt öccsével, aki csupán néhány másodperccel maradt el tőle, így már akkor látszott, hogy van benne potenciál. Édesanyjuk nagyon nem örült, hogy kisebbik fia is ebbe az irányba tart, és megfenyegette, hogy kiteszi a házból, ha ő is versenyezni kezd.

Bátyja ugyan nem akart bosszúságot okozni anyjának, de tény, hogy ő segített a későbbi háromszoros világbajnoknak, hogy megtegye az első lépéseket. Olyannyira, hogy amikor Ken Tyrrell a Forma–3-as csapatába keresett pilótát, és megkérdezte Jimmy Stewarttól, hogy mennyire komolyak öccse versenyzési szándékai, ő csak ennyit felelt: „Hogy komolyak-e? Próbálja megállítani!” Végül lehetőséget adott neki egy tesztelésen, amelyen már az első körökben megelőzte a már az F1-ben szereplő Bruce McLarent. A többi pedig, ahogyan mondani szokás, történelem.

Jimmy Stewartnak viszont nem alakult ennyire fényesen az élete. Bár testvére sikerei büszkeséggel töltötték el, neki szembe kellett néznie az alkoholizmussal. Ekkor változott a segítség iránya, és öccse volt az, aki kirángatta őt a gödörből. Miután ismét jó útra tért, számos olyan kampányban szerepelt, amely az alkoholfogyasztással kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet.

Miután egy ideig Amerikában élt, végül a skóciai Dumbarton mellett telepedett le. 2008. január 3-án Glasgow-ban hunyt el, öccse pedig kereken két hónappal később hálaadó emlékmisét szervezett a tiszteletére a helyi katedrálisban. Az épület előtt két korábbi autója, a C-típusú Jaguar, valamint a Cooper állt. Az ifjabbik Stewart az önéletrajzi könyvében leírta, hogy bátyjának hihetetlenül nagy szerepe volt abban, hogy ő legendává válhatott.

„Mit köszönhetek Jimnek? – tette fel a kérdést, amelyet azon nyomban meg is válaszolt. – Szinte mindent neki köszönhetek, mert amikor az iskolában fiatalon [diszlexiával] küzdöttem, a világ rendkívül sötét helynek tűnt. Az autóversenyzésben találtam meg az igazi megváltást, méghozzá azért, mert a szükség és a zűrzavar nehéz időszakában a bátyám vitte a fáklyát és önzetlenül mutatta az utat. Szinte olyan volt, mintha Jim intett volna, hogy csatlakozzak hozzá egy varázsszőnyegen történő utazásra, hogy az iskolai vadonból az autóversenyzés izgalmas, csillogó és színes világába vigyen.”

Friss