Nigel Mansell 31 évvel ezelőtt ezen a napon kóstolt bele először az IndyCarba, majd rögtön körrekordot repesztett a Phoenix melletti poros versenypályán. Néhány nappal később pedig oválon is lenyűgözte legendás csapattársát.
Miközben a teljes globális motorsportvilág a téli álmát aludta – persze a színfalak mögött lázasan zajlott a munka, és mivel akkoriban a tesztelés sem volt korlátozva, annyira azért nem volt nagy a csend, mint manapság –, az Egyesült Államokban, Phoenix belvárosától nagyjából 28 mérföldre délkeletre szokatlanul nagy volt a nyüzsgés. Az apropó: a regnáló Forma–1-es világbajnok első IndyCar-tesztje.
Az 1992-ben a Williamsszel mindenkit letaroló Nigel Mansell tengerentúlra szerződése hatalmas szenzáció volt, különösen azért, mert ebben az időszakban egyre többet pedzegették, hogy az IndyCar népszerűsége kezd vetekedni a Forma–1-ével. Nem sokkal azután, hogy Ayrton Senna tesztelt a Penske-nél, Mansell személyében tényleg lett egy aktuális F1-es sztárja az első számú tengerentúli formaautós szériának, csatlakozva Mario Andrettihez és Emerson Fittipaldihoz, az IndyCar másik két F1-es világbajnokához.
Szenzációs történetek a legendás tárgyak mögött – íme Mansell hihetetlen gyűjteménye
Az akkor 39 Mansell azután állapodott meg a Carl Haas és Paul Newman tulajdonolta Newman/Haas Racing-el, hogy a Williams leigazolta 1993-ra Alain Prostot, és úgy tűnt, hogy rá nem tartanak igényt. A távozásának monzai bejelentése előtt aztán mégis hajlandók lettek volna hosszabbítani vele, Mansell azonban ekkorra már kezet fogott új munkaadóival, így a szezon végeztével Amerika felé vette az irányt.
Az első tesztre a csapat Ford-motoros Lolájával azonban egészen 1993. január 5-ig kellett várni. A helyszín a rövidke és poros Firebird International Raceway volt Phoenix közelében, a célja pedig csupán annyi, hogy Mansell megkezdje az akklimatizálódást a Lola T93/00-val. Normál esetekben az ilyen teszteken legfeljebb néhány keményvonalas újságíró szokott jelen lenni a sajtó részéről – vagy még annyi sem – a brit oroszlánt azonban három tévéstáb és több tucat, nagyrészt Europából érkezett újságíró várta.
Mansell először egy bérelt fehér Cadillackel (ami inkább hasonlított hajóhoz) ismerkedett a pályával – csikorgó gumikkal, természetesen –, majd beült az IndyCarba, hogy megkezdje a végül két szezonon át tartó kalandját az államokban. A teszt egy pontján nekiállt körzőzni egy kicsit, hogy még jobban ráérezzen az autóra, a nap végére pedig annyira belejött, hogy körrekordot ért el.
Videó az első tesztről:
Ezzel ugyanakkor azért nem keltett olyan nagy meglepetést – elvégre mégiscsak az egyik legjobb F1-es pilóta, az aktuális világbajnok ült az autóban – azzal viszont már annál inkább, hogy néhány nappal később a Phoenix International Raceway-en életében először vezetett oválpályán, és ott is azonnal gyors volt. Az Európában edződött versenyzőknek ez általában teljesen ismeretlen terep, és a nulláról kell megtanulniuk az oválversenyzés trükkjeit, miközben a riválisaik már gyerekkoruktól kezdve erre készülnek. Mansell azonban bizonyította, hogy igazi világklasszis.
„Semmilyen módon vagy formában nem tudom, ismétlem, nem tudom összehasonlítani az oválversenyzést a Forma–1-gyel. Lehetetlen. Az autó 180-220 kilóval nehezebb, a legnagyobb különbség pedig szerintem az, hogy itt kapaszkodni kell a kocsiba az egyenesben. Ez viccesen hangzik, de az autó úgy van beállítva, hogy balra kanyarodjon, emiatt nem akar egyenesen menni. Ez a fajta versenyzés egy másik világ, de legalább annyira versenyképes, mint az F1, ha nem sokkal jobban.”
„Aztán ott van a váltás. Hét éve nem használta manuális váltót, már azt sem tudom, mi az a kuplung. Időbe telik hozzászokni. Jelenleg az önbizalmam közelít a nullához, egyedül az ad némi önbizalmat, hogy Mario [Andretti, Mansell csapattársa] tökéletesen beállította nekem a kocsit, de így is ideges vagyok” – idézte őt a Los Angeles Times 1993 januárjában.
Az első oválteszt 1993 januárjában
Csapattárs által beállított autó ide vagy oda, Mansell 28,0-ról fokozatosan gyorsulva végül 21,4-re faragta le az idejét az egy mérföldes oválon, ami 168,224 mérföld/órás (269,15 km/óra) átlagot jelentett. Ezzel az 1992-es Phoenix-i versenyen a negyedik rajthelyet szerezte volna meg, úgyhogy nem kezdett rosszul.
„Szerintem ez fantasztikus, és azt is szeretném elmondani, hogy nem vagyok meglepve – dicsérte Mario Andretti azt a Mansellt, aki fia, a McLarenhez a Forma–1-be távozó Michael Andretti helyét vette át a Newman/Haasnál. – Láttam már Nigelt vezetni és mindig is gyors volt bárhol, ahol vezetett. Szupergyors. Egy versenyző nem változik, egy gyors versenyző bármilyen autóval gyors. Egyáltalán nem vagyok meglepve, de így is figyelemreméltó volt, amit csinált.”
Mansell elmondta, hogy végül 2-3 ajánlata is volt az F1-ből 1993-ra, de ő tartotta magát a Carl Haasszal és Paul Newmannel kötött megállapodáshoz, és bár 1994-re is van 2-3 ajánlata a száguldó cirkuszból, hosszú távra tervez. Ez végül annyira nem lett hosszú táv, hiszen az 1994-es szezon közben beugróként már visszatért a Williamshez, hogy aztán 1995-ben a McLarenhez igazolva eléggé dicstelen módon zárja le végleg az F1-es karrierjét.
Előtte azonban az IndyCarban első és máig egyetlen újoncként pole-ból megnyerte a bemutatkozó futamát, majd 1993-ban 5 győzelemmel, 10 dobogós helyezéssel és hat pole pozícióval első nekifutásra bajnok lett. Mindjárt a második futamán, pont a Phoenix-i oválon ugyanakkor lyukat ütve a betonfalba és a saját hátába óriásit bukott az edzésen, ami után jó ideig nagy fájdalmakkal versenyzett, azt a futamot pedig ki is kellett hagynia. Sokak szerint enélkül az Indy 500 megnyerése is összejöhetett volna neki.
Erről, és Mansell IndyCar-kalandjáról alábbi cikkünkben írtunk bővebben: